Kasza Tibi lánykérését mindenki láthatta, hiszen élő adásban tette fel a nagy kérdést. Most követőinek azt is elárulta, hogyan szervezte meg a nagy és romantikus pillanatot. Nem volt egyszerű.

Kasza Tibi élő adásban kérte meg barátnője kezét, az egész ország láthatta a romantikus pillanatot a Nagy Duett színpadán. Barátnője, Darai Andrea könnyek között mondott igent a nagy kérdésre, aminek előkészületeiről Kasza Tibi mesélt élő bejelentkezésben a Facebook-oldalán követőinek.

Kasza Tibi elárulta a kulisszatitkokatForrás: TV2

"Azt éreztem, hogy biztosan vele fogok megöregedni. Itt vagyok 39 éves, én sem leszek már fiatalabb, ez a dolgok rendje. Nagyon szerettem volna megadni Manónak álmai lánykérését, egy szép romantikus, óriási meglepetéssel" - kezdte Kasza Tibi, Manker pedig megnyugtatta, tényleg nem sejtett semmit az egészből. "Egy hetem volt két adás között, hogy megszervezzem. Először a gyűrűkérdéssel kellet foglalkoznom, az egyik plázába mentünk el, kamuból próbált fel gyűrűket, de mivel ezt máskor is csináltuk már, így nem volt neki feltűnő. Így viszont legalább megtudtam, hogy mi a mérete. A következő probléma, hogy valami olyan ruhába kellett lennünk az adásban, ami méltó az eseményhez" - folytatta a kulisszatitkok sorolását Kasza Tibi, aki elárulta, nehéz volt Mankert elvinni úgy vásárolni, hogy nem tudhatja, mire vásárol. Majd arról is beszélt, milyen nehéz volt eldugni a gyűrűt barátnője elől, ugyanis Andi mindig mindent átpakol. "A pótkerék alá dugtam a garázsba, és teljesen szürreális helyekre" - mesélte Tibi, akinek a próbákon végig kellett volna énekelni a dalt, de a stábot is átverte! Azt is elárulták, hogy esküvőt azonban szűk körben tervezik!