Nem tudnak megegyezni Klapka György gyerekei és özvegye

Forrás: Tények -
örökség Klapka György hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem született döntés Klapka György végrendeletének ügyében. Ezúttal az özvegy miatt...

Klapka György év elején hunyt el,ám öröksége még azóta sem került kiosztásra, ugyanis az Aranyember gyerekei és annak özvegye nem tudnak megegyezni. Többször kellett elnapolni már a hagyatéki tárgyalást, hol Klapka kitagadott fia, most pedig felesége miatt. Az asszony ugyanis új ügyvédet fogadott fel, aki szeretné tisztán látni a szóban forgó ügyet, hogy valósznűleg minél kedvezőbb lehessen az özvegy számára a vagyonelosztás.

Nem tudja elengedni szeretett férjét Marika Forrás: Tények

"Egy úgynevezett osztályos egyezségen dolgozunk, amely azt jelenti, hogy a megállapodás részét képezik azok a dolgok is, amelyeket a felek még életükben kaptak Klapka Györgytől. Ez azonban most biztosan nem születik meg írásban, pedig a Klapka gyerekek szóban megállapodtak" – mondta ifj. Klapka György ügyvédje, dr. Székely Andrea a Blikknek.

A probléma viszont ezzel az, hogy amíg nem egyeznek meg az örökösök, néhány cég parlagon hever és ha ez így folytatódik, akkor akár tönkre is mehet, az örökség pedig jelentősen megcsappanhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.