Klapka György vagyonát felosztották: a kitagadott gyerekek is kaptak a pénzből

Fotó: Nagy Attila [origo] -
Klapka György vagyon hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Klapka György örököseinek sikerült megegyezniük, elosztották az Aranyember vagyonát. A végrendeletét azonban nem tartották be, a kitagadott fiúk is kaptak az örökségből.

Klapka György halála nagy megrázkódtatás volt a családnak, aztán újabb sokkot okozott az Aranyember végrendelete. Két fiát is kitagadott az üzletember, ami nagy felháborodást keltett nemcsak a fiúkban, hanem a családtagokban is. Úgy tűnik azonban, hogy végül mégsem kell aggódniuk, ugyanis sikerült elosztaniuk a vagyont, és senki nem maradt ki belőle!

Megegyeztek Klapka György örökösei Fotó: Nagy Attila [origo]

Hosszú hetek egyeztetése után sikerült megállapodniuk, és a jelek szerint mindegy úgy zárult, ahogy a felek akarták. Az özvegyet külön ügyvéd képviselte, de mindenki elégedetten távozott a II. kerületi közjegyzői irodából, hiszen mindenki számára előnyös megállapodás született - írja a Blikk.

Kiderült, hogy Klapka György miért tagadta ki fiát

Mindenkit meglepett, amikor kiderült, hogy Klapka György kitagadta első fiát, Gyurit. Senki nem tudta, miért döntött így, de most fény derült a titokra: az Aranyember barátja elárulta! Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.