Anger Zsolt túl sokat ivott a Tömény történelem forgatásán

Anger Zsolt alkohol Tömény történelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anger Zsolt nagyon komolyan vette a feladatát, és annyit ivott a Tömény történelem forgatásán, hogy nem tudta befejezni a munkáját. Haza kellett mennie.

A Comedy Central újabb évadot készít a Tömény történelem című műsorukból, melynek a lényege, hogy a mesélők pityókásan mondják el a régmúlt idők eseményeit, amit a színészek eljátszanak. Anger Zsolt az előző évadban szereplőként, most pedig mesélőként vett részt az produkcióban, de csak második nekifutásra sikerült teljesítenie a feladatát, ugyanis túl sokat ivott.

Anger Zsolt, Comedy Central Forrás: Brozsek Niki, Comedy Central

Annyi csúszott le kedvenc italából a forgatás közben, hogy már

összekuszálódtak fejében a szereplők és a történet szálai, így jobbnak látta, ha abbahagyja a mesélést

és hazamegy, persze csak néhány óra alvás után. Végül napokkal később sikerült befejezniük Anger Zsolt részét is, aki nagyon jól érezte magát a forgatáson. „Ez a munka főleg azért volt nehéz, mert rengeteget röhögtünk közben" – árulta el a sajtótájékoztatón.

Megmutatta szerelmét Anger Zsolt

A szlovéniai Piranban nyaralt kedvesével, Emesével Anger Zsolt. Az Aranyélet szereplője különleges fotósorozatot készített szép barátnőjéről. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.