Visszaél egy cég Rékasi Károly nevével, vőfélyként hirdetik

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
vőfély visszaélés Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly még csak most jött egyenesben két évvel ezelőtti motorbalesete után, de máris van miért fájjon a feje. Egy cég ugyanis visszaél a nevével, pedig nincsenek semmilyen kapcsolatban.

Rékasi Károly annyi küszködés után végre egyenesbe jött, és nemcsak a színészkedést folytatja. A főiskolai évek alatt sok pénzt szedett össze abból a színész, hogy esküvőkön dolgozott vőfélyként, és ismét belevág. Rékasi Károly ezentúl a lakodalmak hangulatát tüzeli fel. Aki szeretné a saját menyegzőjére lefoglalni a színészt, annak magát Rékasi Károlyt kell keresnie, még akkor is, ha manapság már egy cég is hirdeti a szolgáltatásait.

Rékasi Károly vőfélynek állt, visszaélnek a nevével Fotó: Marton Szilvia/Origo

Az egyik esküvőkkel foglalkozó vállalat ugyanis nagy fantáziát lát a színészben, ezért habár nincs megállapodásuk, saját partnerükként hirdetik Rékasi Károlyt.

Semmilyen céggel nem állok szerződésben vagy partneri viszonyban,

Borsnak

Facebookon hirdeti Rékasi Károlyt a cég Forrás: Facebook/Ircsi Dekor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.