Komár László pontosan öt évvel ezelőtt távozott az élők sorából, de örökségének szétosztását még nem sikerült befejezni. Most végre pont kerülhet az ügy végére.

Komár László 2012. október 17-én távozott az élők sorából, ám hiába volt minden rendben a végrendelettel, nem sikerült elosztani az örökséget. Az eljárást felfüggesztették, mert Komár László volt felesége két pert is indított a művész özvegye ellen. Mindkét pert megnyerte az özvegy, így jutottak el most odáig, hogy végre egyeztethetnek a jogdíjakról.

Komár László hagyatéki ügyének pont kerülhet a végéreForrás: MTI/Soós Lajos

A Blikk értesülései szerint 16-18 millió közötti összegről van szó, mely az elmúlt években gyűlt össze. Ügyvédeink novemberben egyeztetnek a jogdíj felosztásáról, és remélem, ezzel elhárul minden akadály" – mondta Komár özvegye, Krisztina. A jogdíjból vonódik le a temetés összege, de azt a hitelt is kifizette, amit Komár László még az exnejével vett fel. „Immár öt éve állom a sarat, csak az visel meg lelkileg, hogy megboldogult férjem végakaratát nem teljesíthetem. Laci arra kért, gondozzam a szellemi hagyatékát, és már fél évvel a halála után megkerestek egy musical ötletével, de el kellett őket utasítanom, mert az áldatlan állapot miatt ilyesmire sincs még törvényes felhatalmazásom. Nem sokkal Laci születésének évfordulója előtt lesz az egyeztetés, ami kiváló alkalom az őszinte tisztelet kimutatására" – tette hozzá az özvegy. Az is kiderült, hogy egy eljárási hiba miatt is csúszott a hagyaték szétosztása. Komár László ügyét ugyanis összevonták a korábban elhunyt öccsének ügyével, pedig a művész még életében nyilatkozott arról, hogy elfogadja öccse végrendeletét, és lemond a neki járó részről annak a javára, aki öccsét ápolta.