Tóth Vera kijelentette: nem fogja kímélni a húgát

Tóth Gabi Sztárban sztár +1 kicsi zsűritag Tóth Vera versenyző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Vera lesz a Sztárban sztár+1 kicsi egyik zsűrije, a versenyzők között pedig láthatjuk majd a húgát, Tóth Gabit is. Vajon mi lesz így a testvérek viszonyával? 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Sztárban sztár + 1 kicsi egyik versenyzője Tóth Gabi lesz, aki már egy közös fotót is posztolt a leendő énekestársával. A sztár nagyon várja már a műsor indulását, pedig nem lesz könnyű dolga, ugyanis a saját nővére (is) fogja pontozni a produkciójukat.

Ennek kapcsán készült egy interjú Verával, aki elmondta, hogy már lefektették azokat a szabályokat Gabival, amelyek a közös munkához elengedhetetlenek. Vera például leszögezte, hogy pont úgy fogja bírálni a húga produkcióját, mint bárki másét, erre pedig készüljön fel:

Indulunk a #sztarbansztarmegegykicsi sajtótájékoztatójára tesómmal :-) @sztarbansztartv2 @tothgabi

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

"Megmondtam neki, úgy fogom kezelni, mint a többi versenyzőt, maximum benyomok egy-két magánéleti poént. És közöltem vele azt is, lesz savazás, készüljön fel. Egyszerűen ha nem jó a produkciójuk, ugyanúgy elmondom, mint mások esetében." - mondta határozottan Vera.

Az is kiderült, hogy Gabi alapvetően nem viseli valami jól a testvérétől a kritikát, de Vera szerint ebben a felállásban nem lesz probléma. Egyébként sem jellemző rájuk a komolyabb összeveszés, még soha nem fordult elő, hogy napokig ne álltak volna szóba egymással. - írta meg a Bors.

Tóth Vera lassan már vékonyabb, mint Gabi: fotó!

Tóth Vera átalakulása egyszerűen bámulatos: a híres énekesnő lassan már lekörözi a testvérét is, - nem mintha versenyeznének - ami igazán nagy dolog, hiszen Vera nagyon messziről indult. Ilyen jól néz ki az frizurájával: fotó!

Elhunyt Lil Peep, New York-i emo-hiphop művész és Youtube-sztárhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-elhunyt-lil-peep-new-york-i-emo-hiphop-muvesz-es-youtube-sztar.htmlLegutóbbi kipjéért odavoltak a rajongói. TV + SztárokThinkstock90 éves korában elhunyt Cseke Lászlóhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-90-eves-koraban-elhunyt-cseke-laszlo-radios.htmlElhunyt Ekecs Géza, vagy ahogyan sokan ismerték, Cseke László, az egykori Szabad Európa Rádió legendás műsorvezetője. TV + Sztárok--Egy időre eltűnik a képernyőről Szabó Zsófihttp://www.life.hu/sztarok/20171116-eltunik-a-kepernyorol-szabo-zsofi.htmlSzabó Zsófit egy ideig biztosan nem láthatjuk a képernyőn, hamarosan ugyanis megszületik a kisbabája. TV + Sztárok--Galambos Lajos is megszólalt Szigeti Ferenc ügyében http://www.life.hu/sztarok/20171116-ezt-gondolja-galambos-lajos-szigeti-ferenc-ugyerol.htmlBangó Margit után most Galambos Lajos is elmondta a véleményét Szigeti Ferenc balhéjával kapcsolatban. TV + Sztárok--Facebook posztban fakadt ki Majka, hogy miért nem játsszák új dalát a rádiókhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-facebook-posztban-fakadt-ki-majka-hogy-nem-jatsszak-uj-dalat-a-radiok.htmlMajka nem érti, miért nem játsszák új dalát a kereskedelmi adók. Majoros Facebook-posztjában fakadt ki, és olyan kollégái segítségét kéri, akik nem kerülnek meg rádió közelbe sem, pedig a sikereik megkérdőjelezhetetlenek.Azt is kéri, Kéri, hogy kommentben írják meg neki a rádiók programigazgatóinak nevét. TV + Sztárok--Exkluzív interjú Serena Rigaccival, az X-Faktor olasz versenyzőjévelhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-exkluziv-interju-serena-rigaccival-az-x-faktor-olasz-versenyzojevel.htmlNem kis feladatot vállalt azzal Serena, hogy Olaszországból a magyar X-Faktorba jelentkezett. De hogy az énekesnő szerint megnyerheti-e a magyar X-Faktort, milyennek látja a magyar embereket, valamint, hogy tud kommunikálni a versenyzőtársaival és érti-e a mentorokat, a Life.hu-nak elmondta.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.