Frenreisz Károly Mező Misi Both Miklós A Dal 2018 Schell Judit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bejelentették A Dal 2018 zsűritagjait és versenyzőit. Vannak köztük ismert nevek és viszonylag új arcok is.

Sajtótájékoztatón jelentették be A Dal 2018 zsűritagjait, akik között ott lesz két tavalyi ítész, Both Miklós és Frenreisz Károly, mellettük pedig az énekes, Mező Misi és a színésznő, Schell Judit ül majd a zsűriszékben. A két műsorvezető Rátonyi Kriszta és Freddie lesz.

Both Miklós 2018-ban is A Dal zsűritagja lesz Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Kiderült továbbá az is, mely dalok jutottak be a legjobb 30 közé.

Íme, a dalok listája!

Andy Road – Turn the lights on
AWS – Viszlát nyár
Ceasefire X – Satellite
Dánielfy Gergely- Azt mondtad
Fourtissimo – Kisnyuszi a kalapban
Gulyás Roland – Hypnotized
Ham Ko Ham – Bármerre jársz
Heinz Gábor Biga – Good Vibez
Horváth Cintia – Journey
Horváth Tamás – Meggyfa
Király Viktor – Budapest girl
Knoll Gabi – Nobody to die for
Leander Kills – Nem szól harang
Living Room – Kirakat élet
Maszkura és a Tücsökraj – Nagybetűs szavak
Mayalina – Nekem te
Nemzenekar – Waiting
Nene zenekar – Mese a királyról
Noémo – Levegőt
Nova Prospekt – Vigyázó
Peet Project – Run around
Polgár Odett – Aranyhal
SativuS – Lusta lány
Süle Zsolt – Zöld a május
Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Lakatos Róbert – Életre kel
Jela feat. Eszes Viki – Egy szó, mint száz
The Matter – Broken palms
Tolvai Reni – Everest
Vastag Tamás – Ne hagyj reményt
YesYes – I let you run away

Az már korábban kiderült, hogy a válogatókra január 20-án, 27-én és február 3-án kerül sor, az elődöntők február 10-én és 17-én lesznek, míg a döntőt február 24-én láthatják a nézők.

Menyasszonyi ruhában fotózták Tóth Gabithttp://www.life.hu/sztarok/20171206-toth-gabi-menyasszonyi-ruhaban-foto.htmlElképesztő cuki fotót osztott meg magáról Tóth Gabi: az énekesnő gyerekként, menyasszonyi ruhában az óvodai farsangi bálban látható. TV + SztárokOrigoFérjekkel szexel az özvegy, állítja, csak jót akar nekikhttp://www.life.hu/sztarok/20171206-ferjekkel-szexel-az-ozvegy-allitja-csak-jot-akar-nekik.htmlEgy brit nő állítja, szeretőként hozza rendbe partnerei házasságát. Az özvegy immár több mint 100 házas férfival lépett intim kapcsolatba. TV + SztárokOrigoKórházba vitték John Mayerthttp://www.life.hu/drlife/20171206-korhazba-vittek-john-mayer-enekest.htmlKórházba vitték John Mayer amerikai énekest, akin vakbélműtétet hajtottak végre az orvosok. Dr. Life--79 éves korában elhunyt Shashi Kapoor, indiai színészlegendahttp://www.life.hu/kult/20171205-79-eves-koraban-elhunyt-shashi-kapoor-indiai-szineszlegenda.html79 éves korában elhunyt a neves indiai színész, Shashi Kapoor. Veseproblémái miatt az utóbbi időben kórházban kezelték. Kult--Saját macskája tette tönkre Kulcsár Edina karácsonyát - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-sajat-macskaja-tette-tonkre-kulcsar-edina-karacsonyat.htmlMár javában készül a karácsonyra Kulcsár Edina, ám van valaki, aki akadályozza a dekorálásban: a macskája, Joy. TV + SztárokOrigoMegbetegedett Berki Natasa Zelykehttp://www.life.hu/drlife/20171205-megbetegedett-berki-natasa-zelyke-nati.htmlMegbetegedett Berki Nati - számolt be erről a hírről Hódi Pamela az Instagram oldalán. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.