Elkezdődött K. Bálint tárgyalása, akit M. Vivien megölésével gyanúsítanak

Forrás: Facebook/Eltűnt Emberekért -
gyilkosság halál M. Vivien rendőrség tárgyalás tragédia bíróság emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megkezdődött K. Bálint tárgyalása, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonzatlan szerelem miatt 2016. március 4-én egy vadásztőrrel megölte M. Vivient. Számítógépén olyan elvételeket találtak, amelyeken nőket kínoznak. 

Már tárgyalják K. Bálint ügyét, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2016. március 4-én egy vadásztőrrel megölte M. Vivient, aki nem viszonozta a fiú szerelmét.

A gyanú szerint K. Bálint a lányt egy budapesti szórakozóhely előtt vette fel, majd a Kakucs felé vezető úton megölte, testét pedig egy Dabashoz közeli erdőben rejtette el. A holttestre egy héttel később találtak rá a keresőcsapatok. A gyanúsított szíven, tüdőn, májon és vékonybélen szúrta az áldozatot, aki belehalt sérüléseibe.

K. Bálint nem tett vallomást M. Vivien megölésének ügyében Forrás: Facebook/Eltűnt Emberekért

"A tárgyaláson levetítették azokat a videókat is, amelyeket Bálint számítógépén találtak. Az első felvételen egy horrorfilm egyik részlete volt látható, amikor is hasba szúrnak egy nőt, ahogy a második videón is, azonban itt már egy leszbikus jelenet látható. Ezt követte négy újabb amatőr felvétel, amelyeken szintén nőket szúrnak hason és kínoznak addig, amíg a saját vérükbe nem fulladnak" - írja tudósításában a Blikk.

A gyilkosfegyvert is megtalálták a nyomozás során, amit előbb autójában, majd otthonában rejtegetett. Az orvosszakért szerint a gyilkosság előtt Vivien és Bálint szeretkezhettek, de ezt nem állította bizonyosra, viszont a lány testén nem voltak erőszakra utaló nyomok. A K. Bálint ellen felhozott vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, a férfi vallomást nem tett és nem ismeri el felelősségét.

3 településen nincs áram a hó miatthttp://www.life.hu/news/20180221-3-telepulesen-nincs-aram-a-ho-miatt-tel.htmlNincs járhatatlan út az országban, ugyanakkor három településen szünetel az áramszolgáltatás a havazás miatt. NewsOrigoFelfüggesztették a rendőrt, aki megütötte a kutyájáthttp://www.life.hu/news/20180221-felfuggesztettek-a-rendort-aki-megutotte-a-kutyajat.htmlFelfüggesztették azt a Dányon szolgáló rendőrt, aki néhány napja brutálisan megbüntette kutyáját. NewsOrigoEmbercsempészéssel vádolják Hien szüleit, most felmenthetik őkethttp://www.life.hu/news/20180221-embercsempeszessel-vadoljak-hien-szuleit-most-felmenthetik-oket.htmlHien énekesnő szüleit azzal vádolták, hogy vietnamiaknak segítettek Magyarországra jönni hamis vízumal, most azonban akár fel is mentheti őket a bíróság, hiszen védügyvédjük eljárási hibákat fedezett fel. NewsFotó: Zsigmond László/Life.huSzegényként él az egykor lottómilliomos házaspár, Andrschek László és feleségehttp://www.life.hu/news/20180221-szegenykent-el-az-egykor-lottomilliomos-hazaspar-andrschek-laszlo-es-felesege.htmlHajléktalanokból lettek lottómilliomosok Andraschek Lászlóék 2013-ban, mára azonban szinte semmi nincs a milliókból. Üzletük becsődölt, a nyaralót pedig eladták és örülnek, ha mindig van étel az asztalon. NewsOrigoVillanyoszlopon trükközik a szexi amerikai lány: videóhttp://www.life.hu/news/20180221-villanyoszlopon-trukkozik-a-szexi-amerikai-lany-video.htmlSzexi, vicces, spontán és kapható egy kis őrültségre: ezért imádják a férfiak azt a nőt, aki trükköket csinál a villanyoszlopon. NewsOrigoIdőjárás: havazás és hófúvás miatt vészjelzés van érvénybenhttp://www.life.hu/news/20180221-idojaras-havazas-es-hofuvas-miatt-veszjelzes-van-ervenyben.htmlEddig elkényeztetett minket az időjárás, de most annál erősebben köszönt be a fagy és a hó. Figyelmezető előrejelzés van érvényben az ország több területén, ezeken a helyeken kell vigyázni. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.