Oroszlán Szonja akkor sem csügged, ha éppen nem kap színészi feladatokat Philadelphiában, ahol már 3 éve él. A Valami Amerika 3. bemutatójára hazautazott, és azt is elárulta, hogy az Egyesült Államokban filmszerepet kapott egy sci-fi-ben.

"Ha becsukták előttem az ajtót, bemásztam az ablakon. Már két komoly színházi feladatom is volt, az egyik egy prózai darabban, a másik pedig egy musicalben. Hamarosan pedig filmet is forgatok, a Kecksburg című sci-fit. Ettől függetlenül természetesen nagy örömmel jöttem haza tavaly nyáron a Valami Amerika új részének forgatására" - mesélte a Best Magazinnak adott interjújában Oroszlán Szonja a philadelphiai kezdeti nehézségek viszontagságait és az új szerep okozta örömöt. 

Oroszlán Szonja azt mondja: költözése tudatos, nem hirtelen döntés voltForrás: Hajdú D. András

A lapnak azt is elárulta, hogy úgy látja, ott sincs kolbászból a kerítés, kapcsolatok nélkül neki is egyedül kellett boldogulni, bekopogtatni mindenhová. A színésznőnek egyébként több rokona él a tengeren túlon, édesanyja és ő maga is ott tanult, így a nyelvvel sincsenek gondjai. 

Amikor épp nem bízzák meg színészi feladatokkal, akkor sem tétlenkedik, hiszen az egyetem állatorvosi szakának egyik kihelyezett intézetében tevékenykedik, ahol a rendőr, dorgkereső és a rákkutatásban résztvevő kutyákat képzik.