Fábián Juli emlékkoncertet szerveznek májusban

megható koncert emlék alapítvány Fábián Juli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koncerttel emlékeznek meg egykori zenésztársai és barátai a decemberben elhunyt Fábián Julira.

December 16-án hosszan tartó, türelemmel és erővel viselt betegség után, 37 éves korában hunyt el Fábián Juli. Egykori zenésztársai és barátai most koncertet szerveznek az emlékére. A május 6-i eseményen dalokon keresztül mutatják be az énekesnő sokszínű munkásságát, életpályáját. Olyan zenészek, énekesek lépnek majd fel, akik együtt dolgoztak és szoros baráti viszonyt ápoltak vele. A koncert kiemelt blokkja lesz utolsó és legsikeresebb együttesének, Fábián Juli & Zoohacker zenekar fellépése, ahol Juli legkedvesebb nemzetközi és hazai pályatársai idézik fel legsikeresebb dalaikat.

A koncert bevételeit jótékony célra fordítják a szervezők: az újonnan létrehozott Fábián Juli Alapítvány fogja megkapni. Az alapítvány célja olyan zenészek támogatása, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni, alkotni vagy dolgozni és elesnek a pénzkereset lehetőségétől.

A koncerten fellép többek között Tátrai Tibor, Dés László, Palya Bea, Sena Dagadu, Tóth Vera, Wolf Kati, Micheller Myrtill és Jónás Vera.

Fábián Juli decemberben hunyt el "Forrás: MTI/Mohai Balázs "

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.