JonBenét Ramsey gyermek szépségkirálynő 1996-ban halt meg, a nyomozás még tart

Forrás: Wikipedia -
gyilkosság szépségverseny rendőrség tragédia nyomozás JonBenét Ramsey
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
JonBenét Ramsey-t 6 éves korában ölték meg 1996-ban. A gyermek szépségversenyeket sorra nyerő lány gyilkosait még mindig nem találták meg. Édesapja, aki maga is gyanúsított volt, egy magánnyomozó segítségével most új bizonyítékokra bukkant. 

Valószínűleg két gyilkosa is lehetett a 6 éves gyermek-szépségkirálynőnek JonBenét Ramsey-nek, akit 1996-ban öltek meg. Egy ideig a szülőket is gyanúsította a rendőrség, de a valódi tettesek a mai napig nem kerültek elő.

A kislány apja, John Ramsey azt mondta a RadarOnline-nak, hogy egy magánynyomozó által összegyűjtött bizonyítékok alapján úgy gondolja, lányának két gyilkosa lehetett. Egyik valószínűleg az akkor az utcájukban lakó Glenn Meyer, aki a kislány halála után szentélyt épített a lakásában újságkivágásokból és fényképekből, valamint kézírása is megegyezik a hozzájuk eljuttatott fenyegetőlevéllel.

JonBenét Ramsey 1996-ban halt meg, gyilkosát még mindig nem találták meg Forrás: Wikipedia

Charlotte Hey, Meyer volt felesége azt mondja, egykori férjének ő is feltette a kérdést, hogy megölte-e JonBenét-t.

"Amikor megkérdeztem, hogy ő-e a gyilkos, csak mosolygott rám, nem tagadta" - mondta néhai férjéről az asszony.

A jelek szerint, ha valóban Meyer volt a gyilkos, társa is lehetett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.