Kiderült, miért szakított 22 évvel fiatalabb szerelmével Janza Kata

Janza Kata Pesák Ádám szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár hete derült ki, hogy Janza Katát és Pesák Ádám szakítottak. Korábban arról szóltak a hírek, hogy egy harmadik személy csúfított bele a szerelembe, most pedig a pár egy közeli ismerőse is kitálalt.

Az Operettszínház két művészét már csak a munka köti össze: Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja, Pesák Ádám április elején szakítottak. Janza Kata egyik barátja pedig elárulta, hogy a két művésznek már nem volt közös témája, teljesen mást gondoltak a világról.

Janza Kata és Pesák Ádám pár hete szakítottak Forrás: Mokka

"Nem szánták rá magukat könnyen a döntésre, de végül Kata mondta ki: legyen vége, és ezt egy közleményben tudatta is a világgal. Ő köztudottan nehezen vet véget a kapcsolatainak, mégis arra jutott, hagyja, hogy a 23 éves Ádám a saját korosztályában ismerkedjen. Bár mindkét fél megpróbálta és alkalmazkodtak a másik korosztályához, a magánéletben ez egyre több problémát szült. A Katát foglalkoztató gondolatok sokszor nem találtak befogadásra, Ádám még nem ott tartott, mint Kata" - mondta a Best magazinnak Janza egyik barátja, aki azt is elárulta, hogy nem biztos, hogy a szaktás végleges. A színészek időt adtak egymásnak, hogy kiderüljön, hogy bírják egymás nélkül, de nem ők lennének az elsők, akik az idő múlásával rájönnek, mégis egymás oldalán boldogok.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.