Perelnek Prince rokonai a popsztár halála miatt

Forrás: Getty Images/Jamie Squire -
halál Prince per kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bepereltek egy illinois-i kórházat és a Walgreens gyógyszertárhálózatot Prince hozzátartozói, mondván, megelőzhették volna a popsztár 2016. áprilisi halálát, ha helyesen diagnosztizálják és kezelik gyógyszer-túladagolását napokkal a haláleset előtt.

A keresetet Chicagóban a Cook megyei körzeti bíróságon nyújtották be még pénteken, egy nappal az után, hogy a minnesotai ügyészség vádemelés nélkül lezárta a két éve elhunyt popsztár halálának ügyében folytatott vizsgálatát, amely megállapította, hogy az énekes tudta nélkül szedett be hamisított gyógyszert. A keresetben az Illinois államban lévő Rock Island-i Trinity kórház egy orvosát és gyógyszerészét azzal vádolják, hogy nem vizsgálták ki alaposan a gyógyszer-túladagolást és nem kezelték a popsztárt, továbbá nem látták őt el a szükséges tanácsokkal.

Prince 2016. április 15-én kapott rövid kezelést a kórházban az után, hogy magángépe egy atlantai koncert után kényszerleszállást hajtott végre Moline-ban az énekes rosszulléte miatt. A hat örökös a Walgreens gyógyszertárhálózatot azzal vádolja, hogy rosszul készítették el a Prince-nek receptre felírt gyógyszert.


Az 57 éves énekesre a Minneapolis közelében fekvő Paisley Park-i otthonának liftjében találtak rá 2017. április 21-én. Halála hivatalos okaként egy fentanil nevű szintetikus opiát, a morfiumnál 50-100-szor erősebb fájdalomcsillapító "extrém" túladagolását állapították meg.

Prince családja perel az énekes halála miatt Forrás: Getty Images/Jamie Squire


A minnesotai ügyész múlt csütörtökön bejelentette, hogy senki ellen nem tudnak vádat emelni, mivel a vizsgálat nem tudta megállapítani, honnan tett szert Prince a hamisított gyógyszerre. Az ügyész szerint Prince azt hitte, hogy Vicodin nevű fájdalomcsillapítót vesz be, ám a tabletták hamisítványok voltak.

Ami Prince-szel történt, az Amerika-szerte megtörténik családokkal. A zenész hozzátartozói azt szeretnék, ha a vizsgálattal feltárnák a (gyógyszer-túladagolás) járványt és megoldást találnának arra, hogyan lehet felvenni a harcot ellene. Ha Prince halála segít életek megmentésében, akkor nem elvesztegetett dolog a kereset - írták közleményükben a család ügyvédjei.

Büntetőper vár Berkire: életveszélyesen megfenyegette Hódi Pameláthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-buntetoper-var-berkire-eletveszelyesen-megfenyegette-hodi-pamelat.htmlKiverte a biztosítékot Hódi Pamelánál, Berki Krisztián és a Viszkis közös könyve. Bár saját maga nem olvasta, az ijesztő részletek hamar eljutottak hozzá - írja a Bors. TV + Sztárok--Egyre formásabb Vajna Timi feneke: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180424-egyre-formasabb-vajna-timi-feneke-foto.htmlEdzés közben készített magról videót a közösségi oldalára Vajna Timi – természetesen úgy, hogy jól látszik formás feneke. TV + SztárokOrigoTávozik a Jóban Rosszban színésze, Kedvek Richárd: ő alakította Dr. Bezerédi Szilárd karakteréthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-tavozik-a-joban-rosszban-szinesze-kedvek-richard.htmlTávozik a Jóban Rosszban című sorozat egyik ikonikus színésze, Kedvek Richárd, aki 2011 óta alakította Dr. Bezerédi Szilár karakterét. TV + SztárokOrigoRachel Weisz piros ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-rachel-weisz-piros-ruhaban-mutatta-meg-gombolyodo-pocakjat.htmlRachel Weisz hosszú piros ruhában sétált, amikor a fotósok lencsevégre kapták. A kissé passzos ruhában jól látszik egyre kerekedő pocakja is. TV + Sztárok--Rachel Weisz piros ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-rachel-weisz-piros-ruhaban-mutatta-meg-gombolyodo-pocakjat.htmlRachel Weisz hosszú piros ruhában sétált, amikor a fotósok lencsevégre kapták. A kissé passzos ruhában jól látszik egyre kerekedő pocakja is. TV + Sztárok--Szakértő elemezte Vilmos herceg és Katalin hercegné testbeszédéthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-szakerto-elemezte-vilmos-herceg-es-katalin-hercegne-testbeszedet-baba.htmlTestbeszéd-szakértő elemezte Vilmos herceg és Katalin hercegné gesztusait azután, hogy bemutatták harmadik gyermeküket a világnak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.