Paudits Béla hosszan tartó betegeskedés után távozott az élők sorából, korábbi nyilatkozataiból az derült ki, hogy gondoskodott örökségéről. Végrendeletét azonban sehol nem találják. 

Paudits Béla egy agyi infarktus után távozott az élők sorából, ebből már nem tudott felépülni a színész. Utolsó látogatója lánya volt, akivel azelőtt nagyon hosszú ideig nem találkoztak. A művészt gondozói ápolták,egy nő és egy férfi. A színész korábbi nyilatkozata szerint a végakaratáról is gondoskodott, egyik segítőjére akarta hagyni lakását. 

Paudits Béla végakarata nem került előForrás: MTI/Kollányi Péter

"Egyetlen vagyonom van, a harminchárom négyzetméteres lakásom, amit a segítőmre szeretnék hagyni. Ő gondoz régóta, mindig itt van velem, amikor nem dolgozik, ez a minimum, amit tehetek érte" - mondta a Ripostnak egykor, ám a művész végrendeletét sehol nem találják. Nem tudni hol, kinél helyezte azt letétbe, így lehet, hogy nem teljesülhet majd a kívánsága. 

"Ilyen esetben A és B verzió létezik: ha nem kerül elő a végrendelet, akkor egyértelmű a helyzet, mindent a törvényes örökösök kapnak. Viszont, ha előkerül a dokumentum, akkor sem biztos, hogy a végrendeletben feltüntetett személy kapja meg a teljes örökséget. Amennyiben a művész úr egyértelműen nem zárta ki az örököst és hagyott egy idegenre mindent, akkor is a gyermek kapná a hagyaték tiszta értékének egyharmadát" – mondta a Blikknek  dr. Kamarás Péter jogi tanácsadó. Hozzátette, a végrendeletet - ha előkerül - meg is lehet támadni.