Thaiföldi mentőakció: megkezdődött az újabb mentési művelet

Thaiföld focicsapat barlang mentőakció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még bennlévő négy gyereket és edzőjüket - közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.

Narongszak Oszotthakorn újságíróknak azt mondta: az öt embert együtt mentik ki. Hozzátette, hogy egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy felfedezték őket a múlt hét elején, ugyancsak kedden jönnek ki a barlangból.

A barlangrendszerben egy ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző rekedt benn június 23-án. Vasárnap négy, hétfőn pedig további négy gyermeket mentettek ki.

Foci vb: Tojással dobálták a hazatérő brazilokathttp://www.life.hu/news/20180710-a-brazil-valogatottak-tojassal-dobaltak-meg-a-foci-vebe-utan.htmlMint ismeretes, Brazília már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült a 2018-as labdarúgó-világbajnokságtól, miután Belgium 2-1-re legyőzte őket. Nem elég, hogy a válogatottat, azon kívül pedig Neymart is ízekre szedte a világsajtó, még a rajongóik is ellenük fordultak. News--Elmeorvos vizsgálta VV Fanni elrablóját, B. Lászlót: ha nem beszámítható, megúszhatja a börtönthttp://www.life.hu/news/20180710-elmeorvos-vizsgalta-vv-fanni-elrablojat-b-laszlot.htmlVV Fanni elrablóját, B. Lászlót igazságügyi elmeorvosi szakértő vizsgálta. Ha kiderül, hogy nem beszámítható, akár meg is úszhatja a börtönt. News--Életét vesztette egy medencébe esett kisfiú Mosonszentmiklósonhttp://www.life.hu/news/20180710-eletet-vesztette-egy-medencebe-esett-kisfiu-mosonszentmikloson.htmlÉletét vesztette egy másfél éves kisfiú Mosonszentmiklóson. A medencébe esett - írja a police.hu.News--Veronai buszbaleset: egy szülő szerint ketyegő bombán ültek a gyerekekhttp://www.life.hu/news/20180709-veronai-buszbaleset-egy-szulo-szerint-ketyego-bomban-ultek-a-gyerekek.html--Egyszerűen elkerülhető a lisztéria-fertőzés: fel kell főzni a zöldségekethttp://www.life.hu/news/20180709-egyszeruen-elkerulheto-a-liszteriafertozes.htmlGyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a NÉBIH, méghozzá listeria baktérium miatt. A bajai üzemben fertőződtek meg a termékek, de a gyár nem követett el hibát. Összesen 9 halálesetet okozott a termék, de Magyarországon nem történt megbetegedés. NewsAz első ember lehet a Marson a most 17 éves Alyssa Carsonhttp://www.life.hu/news/20180709-az-elso-ember-lehet-a-marson-a-most-17-eves-alyssa-carson.htmlEgyáltalán nem biztos, hogy visszatér, de az sem, hogy egyáltalán eljut a Marsig a most 17 éves Alyssa Carson, akinek minden vágya, hogy a Marsra mehessen. Már megkezdték a kiképzését, várhatóan 2033-ban utazik. News--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.