VV Vivi ma már többet meztelenkedne a Való Világban

Forrás: VV Vivien -
VV Vivi Való Világ 9 meztelen Való Világ munka celeb Való Világ 8
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Való Világ 8. szériájának versenyzője, VV Vivi arról beszélt, hogyan telnek napjai most.Azt is elárulta, hogy ha most jelentkezne, mit csinálna másként. 

Nem kell bemutatni VV Vivit azoknak, akik nézték a Való Világ 8. szériáját, hiszen az ezüst érmes szőke szépség rengeteget mezetlenkedett. Éppen ezért furcsa volt tőle, amikor azt mondta, hogy ha újra jelentkezne, még többet mutatna a testéből.

Nehezen boldogul a show után VV Vivi Forrás: VV Vivien

A Bors megkérdezte tőle, mivel tölti a napjait mostanában, mire így válaszolt:

"Az elmúlt két évben próbáltam, úgymond celebbé válni, de sajnos nem sikerült. Ráadásul a VV-s előnévvel nagyon nehezen kapok munkát, holott tényleg szorgalmas vagyok. Nem élek valami fényesen, de ha tehetném, újra jelentkeznék, mert nem bántam meg semmit" - mondta VV Vivi.

Hamarosan indul a Való Világ 9. szériája, amelybe várják a hasonlóan vállalkozó szellemű jelentkezőket.

Károly herceg nem nézi jó szemmel Meghan Markle költekezéséthttp://www.life.hu/sztarok/20180716-karoly-herceg-nem-nezi-jo-szemmel-meghan-markle-koltekezeset-ruha.htmlA hírek szerint nagyon nem tetszik Károly hercegnek Meghan Markle költekezése. Az újdonsült hercegné túl drága ruhákban jár. TV + Sztárok--Íme, Lajos herceg hivatalos keresztelői fotóihttp://www.life.hu/sztarok/20180716-ime-lajos-herceg-hivatalos-kereszteloi-fotoi.htmlJúlius elején keresztelték meg Katalin és Vilmos harmadik gyermekét, Lajos herceget. Az eseményen készült hivatalos portrékat nemrég tette közzé a királyi család: csodálatosak. TV + Sztárok--Rúzsa Magdival sem interjút készíteni, sem fotózkodni nem lehetett az EFOTT utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180716-ruzsa-magdival-sem-interjut-kesziteni-sem-fotozkodni-nem-lehetett-az-efott-utan.htmlRúzsa Magdinak az idei EFOTT volt az egyik utolsó Budapest környéki fellépése 2020-ig. Ki is tett magáért az énekesnő, hatalmas bulit csapott, de nem érintkezett a rajongókkal, és interjút sem adott. A koncert után egy sötétített ablakú kisbuszban sietve el is hagyta a fesztivált.TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoSámán segítségével esett teherbe Ördög Nóra: súlyos pénzeket fizetetthttp://www.life.hu/sztarok/20180716-saman-segitsegevel-esett-teherbe-ordog-nora-sulyos-penzeket-fizetett.htmlTöbb tízezret fizetett ki Nánási Pál és Ördög Nóra, hogy végre gyerekük lehessen. A csodatévő sámán segítségét is kérték, aki azt ígérte, hogy a műsorvezető három hónapon belül állapotos lesz.TV + SztárokOrigoLess be Luxus Vivi esküvőjének kulisszái mögé: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180715-less-be-luxus-vivi-eskuvojenek-kulisszai-moge-video.htmlÍme Luxus Vivi esküvőjének kulisszatitkai.TV + Sztárok--Britney Spears koncert közben mellbimbót villantott: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180715-britney-spears-koncert-kozben-mellbimbot-villantott-video.htmlKoncert közben villantott Britney Spears: kiszabadult a melle a felsőjéből.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.