Shane Tusup nem fizette ki a perköltségeket és bocsánatot sem kért Darren Wardtól

Darren Ward őrjöngés perköltség Shane Tusup bocsánatkérés becsületsértés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Semmibe veszi a Fővárosi Törvénszék ítéletét Shane Tusup, Hosszú Katinka egykori edzője és férje. Nem fizette meg a perköltségeket és bocsánatot sem kért - írja a Blikk.

Tusup korábbi kollágája, a skót Darren Ward becsületsértési pert nyert az amerikai edző ellen, ő azonban a márciusi ítélet óta nem fizette meg 135 ezer forintos perköltségeket, és a bocsánatkérés is elmaradt, amire a bíróság kötelezte.

Darren Wardnak adott igazat a magyar bíróság Forrás: Blikk


"Kiábrándító, hogy ennyire kevés tiszteletet mutat a magyar jogrendszer iránt. A bíróság az én javamra döntött, Tusupnak meg kellett volna térítenie az ügy miatti perköltségemet, s arra is kötelezték, hogy írásban kérjen tőlem bocsánatot. Ezt nem tette meg az előírt, május 9-i határidőig. A törvényes képviselőm írásban kereste az ügyvédjét, de még nem kaptunk választ"
- mondta a lapnak Ward.

Tusup tavaly a debreceni országos bajnoksággon fenyegette és lökte meg Wardot a medence mellett. Azért akadt ki Hosszú Katinka férje, mert a skót nem nevezte be a férfi váltót a versenyre. Tusup őrjöngését rengetegen hallották, a verssenyt le is kellett állítani miatta. Az Iron Aquatics (Hosszú és Tusup úszóiskolája) később meg is vált Wardtól.

Shane Tusup semmibe veszi az ítéletet Forrás: Instagram/tusup11


Ha Tusup továbbra sem teljesíti, amit kiszabott a bíróság, akkor végrehajtást indíthatnak ellene. Ilyenkor a tartozását megpróbálják levonni a fizetéséből.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.