Az igazi tehetség már gyermekkorban megmutatkozik, ezekre a színészekre is igen korán rátaláltak a megfelelő szerepek, és hamar el is jött életükben a várva várt siker. Sokáig azonban egyikük sem élvezhette a gondtalan életet. Öngyilkosság, rejtélyes betegség vagy kábítószer-függőség miatt idejekorán véget ért számukra a földi lét. Heather O'Rourke 12 évesen halt meg, de River Phoenix sem lubickolhatott sokáig a sikerben: ő 23 évesen távozott.

Jonathan Brandis

Jonathan BrandisForrás: NBC

Gyermekmodellként kezdte a karrierjét, de hamar felkeltették figyelmét a filmek. Hatévesen kapta az első szerepét a One Life to Live című sorozatban, majd nagyon sokat vendégszerepelt. Az L.A. Law, a Who's the Boss?, a Gyilkos sorok, a The Wonder Years, a Bír-lak és a Kate & Allie című sorozatokban is feltűnt. A legnagyobb áttörést azonban 17 évesen érte el a seaQuest DSV – A mélység birodalma című sorozattal. Bár utána is kapott bőven felkéréseket, egyik sem ért fel ehhez a szerepéhez. 27 évesen 2003. november 12-én hunyt el miután otthonában öngyilkosságot követett el. Habár búcsúlevelet nem hagyott hátra, barátai szerint depressziós volt folyamatosan hanyatló karrierje miatt.

Heather O'Rourke

Heather O'Rourke a Kopogó szellem című horrorfilmbenForrás: AFP

Angyali arcára és hihetetlen tehetségére rengetegen emlékeznek a mai napi, pedig élete nagyon hamar véget ért. A kislányt hétévesen fedezte fel Steven Spielberg és szerepet kapott a Poltergeist – Kopogó szellem című horrorfilmben, melynek castingján az akkor még vele egyidős Drew Barrymore-t is legyőzte. A film folytatásában és több tévésorozatban is szerepelt ezután, ám nem sokáig élvezhette a sikert. 1987 elején megbetegedett, az orvosok pedig tévesen Crohn-betegséggel diagnosztizálták. A kezelés során felpuffadt az arca, később pedig egyre rosszabbul lett. Mentőhelikopterrel ismét kórházba szállították, de hiába sikerült újraéleszteni, egy műtét során elhunyt. O'Rourke az akut bélelzáródás és a veleszületett veseelégtelenség miatt kapott szeptikus sokk miatt halt meg mindössze 12 évesen.

River Phoenix

River Phoenix, Joaquin Phoenix ígéretes tehetségnek tartott féltestvéreForrás: AFP

Hihetetlenül ígéretes színésznek tartották Hollywoodban, már 19 évesen Oscar-díjra jelölték, de sajnos nem sok ideje volt arra, hogy kiélvezze a gondtalan életet. Gyermekként a Children of God nevű szektában nevelkedett, szülei az ő és testvérei előadói tehetségéből tartották fenn magukat: már nagyon fiatalon elkezdett reklámokban szerepleni szintén híressé vált testvérével, Joaquin Phoenix-szel együtt. River számára a nagy áttörést az 1986-os Állj mellém! című film jelentette. 1989-ben Harrison Ford oldalán játszott az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmben, 1991-ben pedig Keanu Reeves-szel szerepelt együtt az Otthonom, Idaho című filmben. Ekkor már régóta a kábítószerek rabja volt River. 1993 októberében hunyt el egy bárban, ahol barátja, Johnny Depp és öccse társaságában ivott. Rengeteg kábítószert vett be, összeesett és a mentők kiérkezése előtt meghalt öccse karjaiban 23 évesen.

Robert Knox

Robert Knox a Harry Potter és a Félvér Herceg című filmbenForrás: Warner Bros. Pictures

Robert szintén fiatalon kezdte karrierjét, már 11 évesen elkezdett színészkedni. Szerepelt a Channel 4 valóságshow-jában, a Trust Me I'm a Teenager-ben és a BBC vígjátékában, az After You've Gone-ban is. Az első mozis szerepét az Artúr királyban kapta, de a valódi sikert a Harry Potter hozta meg számára. A Félvér Herceg című részben ő alakította Marcus Belby szerepét, ekkor ismerte meg az egész világ, de már csak a halála után. A film megjelenése előtt meghalt ugyanis egy kocsmai verekedésben. Knox és 19 éves bátyja egy Metro nevezetű londoni bárban voltak, mikor két férfi a színész bátyját fenyegette. Knox megvédte a testvérét, ezért az egyik támadó kést ránott, és halálra szurkálta a színészt. Az elkövetőt őrizetbe vette a rendőrség. A bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

 

Brad Renfro  

Brad Renfro 1994-ben Az ügyfélbenForrás: Archives du 7eme Art / Photo12

A színész mindössze 10 éves volt, amikor felfedezték. Első filmje John Grisham bestselleréből készült, Az ügyfél című alkotás volt, ezt követően több kevésbé híres produkcióban is szerepet kapott, mint az Irány Mississippi!, Pokoli lecke, Az eminens, Genya, Gyilkosság másodállásban és az Esküdt ellenségek. A hírnév azonban nagyon korán letérítette az útról, már 16 évesen drogbirtoklás miatt tartoztatták le, több balhéja is volt a kábítószer miatt, a végzete is ez lett. Renfro-t 2008. január 15-én holtan találták Los Angeles-i otthonában, halálának oka herointúladagolás volt. Mindössze 25 évet élt.