Soroksári gyilkosság: a lehetséges elkövető közel lakott a tett helyszínéhez

Forrás: Shutterstock -
soroksári gyilkos tett öngyilkos öngyilkosság soroksári futónő részletek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A soroksári gyilkosság óta öt év telt el, és eddig nem sikerült a tettes nyomára bukkanni, ám egy nő most azt állítja, volt párja lehetett sz elkövető. Egyre több részletet árul el, és ezek bizony nagyon meggyőzőek. Kiderült, hogy az állítólagos elkövető közel lakott a tett helyszínéhez.

Öt év telt el azóta, hogy a kisgyermekes édesanyát futás közben megtámadták, majd megerőszakolták és meggyilkolták. A rendőrség azóta sem találja a tettest, ám egy titokzatos nő jelentkezése mindent megváltoztathat. Állítása szerint ugyanis

volt párja lehetett a tettes, aki akkoriban a gyilkosság helyszínéhez közeli építkezésen dolgozott,

és a munkásoknak fenntartott faházak egyikében lakott, mely szintét csupán pár száz méterre van a tett helyszínétől.

A soroksári futónő gyilkosságának ügye megoldódhat - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

„Való igaz, hogy ezekben a kis faházakban már hosszú évek óta mindig munkások laknak. Legtöbben a közeli lakóparkban dolgoznak. Sokan közülük biciklivel járnak, hiszen így gyorsan eljutnak más építkezésekre is. Mások pedig értelemszerűen vidékről jönnek fel a fővárosba, hiszen itt sokkal több a pénzkereseti lehetőség" – mondta a Blikknek egy nő, aki a közelben lakik.

Ha igaz a felvetés, a gyilkosnak volt ideje és lehetősége kifigyelni a kocogó nőt, ugyanis mindig ugyanazon az útvonalon futott,

amely a szálló mellett is elvezetett. A volt párját gyanúsító titokzatos nő pedig azt állítja, egyből felismerte bicikliző párját a rendőrség által közzétett felvételek egyikén.

A rendőrség által közzétett felvétel Forrás: Police.hu


„Nekem továbbra is hitelesnek tűnik, amit a hölgy állít. A közösségi oldalon keresett meg, amit leírt, annak alapján nem tűnik zavartnak vagy olyannak, aki csak úgy kitalál egy ilyen mesét. Nagyon jó lenne már, ha végre kiderülne, ki ölte meg a feleségemet" – mondta a meggyilkolt Krisztina férje.

A Bors információi szerint

a lehetséges gyilkos anyja ráadásul fontos bizonyítékot találhatott fia holmijai között,

évekkel azután, hogy a férfi öngyilkosságot követett el. A titokzatos nő legalábbis így gondolja, ugyanis a férfi anyja

sírva hívta fel őt a felfedezés után, de nem árult el részleteket, azt mondta, a sírba viszi a titkát.

A nő úgy gondolja, hogy a meggyilkolt Krisztina telefonjára, értékeire vagy esetleg valamelyik ruhadarabjára bukkant az asszony, mivel ezeket a gyilkos annak idején magával vitte. Állítólag a férfi anyjától és egy munkatársától is DNS-mintát vettek.Utóbbira azért van szükség, mert a nyomravezető szerint könnyen lehet, hogy N. nem egyedül ölt, társa is lehetett a gyilkosságban.

Augusztus első napján is megdőlt egy fővárosi melegrekordhttp://www.life.hu/news/20180803-augusztus-elso-napjan-is-megdolt-egy-fovarosi-melegrekord.htmlAugusztus első napján is megdőlt a budapesti legmagasabb minimumhőmérséklet rekordja - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön honlapján.News--Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: lezárják a nyomozásthttp://www.life.hu/news/20180803-hatalmas-fordulat-vv-fanni-ugyeben-lezarjak-a-nyomozast.htmlA Blikk ifnormációi szerint heteken belül lezárják a nyomozást, holttest nélkül. A gyanúsított B. Lászl ellen pedig vádat emelhetnek.NewsOrigoHőség várható a hétvégén, érdemes óvatosnak lennihttp://www.life.hu/news/20180802-hoseg-varhato-a-hetvegen-erdemes-ovatosnak-lenni.htmlIgazi kánikula és nyári meleg várható a hétvégén. Érdemes lesz figyelni a veszélyekre, hiszen ismét 30 fok fölött lesz a hőmérséklet. NewsTraveloBűnözőknek segít Simone Schultz amerikában élő ügynökhttp://www.life.hu/news/20180802-bunozoknek-segit-simone-schultz-amerikaban-elo-ugynok.htmlAutóbaleset miatt itthon nem végezhette el a rendőrakadémiát Simone Schultz, aki ma már Amerikában él és olyan bűnözőknek segít, akik visszatérhetnek az életbe. NewsOrigoHatalmas károkat okozott a viharhttp://www.life.hu/news/20180802-hatalmas-karokat-okozott-a-vihar-tuzoltok.htmlRengeteg feladata akadt tegnap a tűzoltóknak Pest megyében a vihar miatt. News--Felhőszakadás és hőség miatt adtak ki figyelmeztetést márahttp://www.life.hu/news/20180802-felhoszakadas-es-hoseg-miatt-adtak-ki-figyelmeztetest-mara-idojaras.htmlMa ismét elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hőség és felhőszakadás miatt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.