katasztrófavédelem lezárás Ferihegy repülőtér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezárta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és annak környékét hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel a Budapest Airport szerda este.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI megkeresésére egyelőre nem adott felvilágosítást a lezárás okáról.

A Budapest Airport a várható jelentős torlódásokra és késésekre hívta fel az utasok figyelmét, akiktől azt kérik, hogy ellenőrizzék járataik indulását az interneten vagy a helyszínen a rendőrség, valamint a repülőtér munkatársaitól kaphatnak információt.

A ferihegyi repülőtér az érkező járatokat fogadja, a Budapest Airport honlapja szerint éjfélig öt járatot érinthet a késés.

Az Országos Mentőszolgálat ügyeletét az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

A Zoom.hu úgy tudja, hogy „a pánikot az okozta, hogy az egyik légitársaság legálisan feladott tehercsomagjában sugárzó anyag volt, ami elkezdett melegedni". Ezt azonban hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

A Blikk arról ír, hogy hétszáz méter sugarú körben húzták fel a kordont, három ember érintkezhetett a veszélyes anyagot tartalmazo tartállyal, amiben irídium izotóp volt.


Ezek voltak a Sziget Fesztivál legjobb pillanatai: galériahttp://www.life.hu/news/20180815-ezek-voltak-a-sziget-fesztival-legjobb-pillanatai-galeria.htmlBár már véget ért a 2018-as Sziget Fesztivál, érdemes végignézni a program ideje alatt készült fotókat. A legjobbakból válogattunk! NewsOrigoAkkora a szárazság, hogy Esztergomnál eltűnt a Dunahttp://www.life.hu/news/20180815-akkora-a-szarazsag-hogy-esztergomnal-at-lehet-setalni-a-dunan.htmlA 24.hu osztotta meg azt a drónfelvételt, amin jól látszik, hogy az Esztergom melletti szigetet leválasztó, keskeny ágban már alig van víz. NewsOrigoHídomlás Genovában: tovább nőtt a halálos áldozatok számahttp://www.life.hu/news/20180815-hidomlas-genovaban-tovabb-nott-a-halalos-aldozatok-szama.htmlNegyvenkettőre nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, és többen eltűntek - közölte szerdán Francesco Cozzi genovai főügyész a RAI közszolgálati televízióval.News--A hús megmosása sütés előtt veszélyes szokáshttp://www.life.hu/news/20180815-a-hus-megmosasa-sutes-elott-veszelyes-szokas.htmlA legtöbben sütés vagy főzés előtt megmossák a húst, hogy a szennyeződések és a baktériumok ne kerüljenek az ételbe, ehelyett ott ragadnak a mosogatóban és vígan éldegélnek. News--Augusztus 20. - Budapest több kerületében forgalomkorlátozások lesznekhttp://www.life.hu/news/20180815-augusztus-20-budapest-tobb-keruleteben-forgalomkorlatozasok-lesznek.htmlAz augusztus 20-ai rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.News--A kétéves indonéz kisfiú, Rapi Ananda Pamungkas napi 40 szál cigit szív elhttp://www.life.hu/news/20180815-a-keteves-indonez-kisfiu-rapi-ananda-pamungkas-napi-40-szal-cigit-sziv-el.htmlA kétéves indonéz Rapi Ananda Pamungkas napi 40 szál cigarettát szív el, amit a szülei vásárolnak neki. A kisfiú dühöngeni kezd, ha nem kapja meg a napi adagját. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.