Három éve tart Weisz Fanni és édesanyja drámája

Forrás: realweiszfanni/Instagram -
vita édesanya Hajmásy Péter házasság Weisz Fanni dráma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Weisz Fani és édesanyja kapcsolata évek óta nem tökéletes. A szülő nem fogadta kitörő lelkesedéssel lánya választottját, megromlott a viszonyuk. Ma már egyáltalán nem beszélnek egymással. 

Miután Weisz Fanni megnyerte A Szépségkirálynő című műsor közönségdíját, kinyílt előtte a világ. A siket lány modellkedni kezdett, édesanyja mindenben támogatta, a menedzseri feladatokat is magára vette. Kapcsolatuk azonban három évvel ezellőtt megromlott. A Ripost most összeszedte, mi az, amit eddig anya és lánya vitájáról tudni lehet.

Weisz Fanni és Hajmásy Péter már házasok Forrás: realweiszfanni/Instagram

Fanni édesanyja, Léránt Ágnes korábban azt nyilatkozta, hogy kezdetben örömmel fogadta lánya és Hajmásy Péter kapcsolatát, ám miután többször is hazugságon kapta a férfit, elmérgesedett a helyzet. A fiatalok szakítottak, majd újra összejöttek, összeköltöztek, ma pedig már Fanni nem beszél édesanyjával.

"Ő egy nárcisztikus pszichopata, egy elmebeteg. Folyamatosan hazudozik, és Fannit is átveri" - mondta korábban Hajmásy Péterről Léránt Ágnes, aki úgy véli, hogy a NAV-botrányba is a férfi keverte bele lányát. Állítja: Hajmásy folyamatosan hergelte lányát a család ellen.

Közel egy évvel ezelőtt Weisz Fanni a színpadról üzent édesanyjának. Elmondta, hogy mindent neki köszönhet és nagyon szereti őt, ám döntenie kellett, hogy továbbra is egy beteg lány marad, aki segítségre szorul, vagy megpróbál önálló fiatal nő lenni.

Hiába volt Lénárt Ágnes minden erőfeszítése, Weisz Fanni és Hajmásy Péter augusztus 11-én összeházasodtak. Az esküvőre nem hívták meg a szépségkirálynő családját, egyes családtagoknak pedig rossz meghívót küldtek.

Betörtek Suzy és Jolly otthonába: az énekes félti a családja életéthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-betortek-suzy-es-jolly-otthonaba.htmlHétvégén betörtek Suzy és Jolly otthonába: a sztárpárral nem először történt ilyen eset, ezért félti családja életét az énekes. TV + SztárokOrigoMTV VMA: Ariana Grande el sem mozdult párja mellől a díjátadónhttp://www.life.hu/sztarok/20180821-mtv-vma-ariana-grande-el-sem-mozdult-parja-mellol-a-dijatadon.htmlAriana Grande természetesen szerelmével érkezett a díjátadóra, aki mellől el sem mozdult egész este: csak a díját volt hajlandó átvenni nélküle. TV + Sztárok--Vajna Timi ismét közszemlére tette eszméletlenül kerek fenekét: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180820-vajna-timi-ismet-kozszemlere-tette-eszmeletlenul-kerek-feneket-video.htmlVajna Timi sem itthon tölti a nyár utolsó forró napjait: Ibizán hűsöl Andy Vajna felesége. TV + SztárokOrigoWeisz Fanni jelelni tanítja követőit: insta videóban mesélt errőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180820-weisz-fanni-jelelni-tanitja-kovetoit-insta-videoban-meselt-errol.htmlWeisz Fanni Instagram oldalán egyre több olyan videót is láthatunk, amiben a szépségkirálynő beszél.TV + SztárokOrigoNádai Anikó pasival szeflizett: bár csak a karja látszik, elég intimnek tűnik a viszonyhttp://www.life.hu/sztarok/20180820-nadai-aniko-pasival-szeflizett-foto.htmlNádai Anikó VV Aurélióval való szakítása óta nem igazán oszt meg intim részleteket magánéletéről. Egészen mostanáig nem is tudtuk, hogy van valakije...TV + SztárokOrigoMeghan Markle és Harry herceg Afrikából fogadnak örökbe egy 6 hónapos kislánythttp://www.life.hu/sztarok/20180820-meghan-hercegne-es-harry-herceg-afrikabol-fogadnak-orokbe-egy-6-honapos-kislanyt.htmlHarry herceg és Meghan hercegné minden erejükkel azon vannak, hogy minél hamarabb kisbabájuk legyen. A saját gyerek mellett azonban egy kis árvát is szeretnének örökbefogadni? TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.