Súlyos baleset történt szombaton Zala megyében

Forrás: Shutterstock -
Karambol Zala megye baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 57 és egy 42 éves nő a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg abban a közúti balesetben, amely szombaton kora délután történt Zalalövő és Zalacséb között - mondta el az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.  

Egyelőre tisztázatlan körülmények között, de feltehetően egy előzés miatt ütközött össze a két személygépkocsi frontálisan a 7411-es jelű úton. A baleset következtében a szabályosan haladó autó sofőrje és a szembe jövő sávba áttérő kocsi egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindketten az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen meghaltak.
A teljes szélességében lezárt útszakaszon nem sokkal 19 óra előtt indulhatott újra a járműforgalom, miután befejezték a helyszínelést és a műszaki mentést.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.