Negyvenéves, büntetését töltő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkosság elkövetésével

Fotó: Polyák Attila - Origo -
gyilkosság soroksári futónő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsít a 2013-as soroksári gyilkossággal. Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a férfi a gyilkosság helyszínének közelében töltötte gyerekkorát, majd asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, később hajléktalan lett, lopásokból tartotta fenn magát.

Petőfi Attila elmondása szerint a rendőrség először a nő környezetét derítette fel, 240 embert vizsgáltak át, de ez nem hozott eredményt. Ezután olyan férfiakat kerestek, akik a helyszínhez köthetők, és ad-hoc módon követhették el a gyilkosságot. A gyanúsítottak számát 330 ezerről 1800-ra csökkentették, közülük DNS-mintát is vettek, de nem találtak egyezést - tette hozzá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet szerdán jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan - jelenleg büntetését töltő - férfit, akit a helyszínhez lehet kötni, és részese volt már hasonló bűncselekménynek.
Így jutottak el R. Szilveszterhez, aki a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves volt, és a telefonjából kinyert adatok alapján a bűncselekmény előtti napokban is a helyszínen tartózkodott. Petőfi Attila tájékoztatása szerint a férfi nem tett vallomást. A rendőrökkel folytatott beszélgetés során azt mondta, látta, hogy a nőt egy férfi bántalmazza. Közbeavatkozott, megütötte a férfit, ekkor szerzett sérülést, így maradhatott a DNS-e a helyszínen. A főosztályvezető szerint ezek az állítások a bizonyítékok alapján cáfolhatók, a férfi betanulta a szöveget.

Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ főigazgató-helyettese azt mondta, a férfitől vett DNS, illetve a helyszínen talált biológiai nyomok megegyeznek, a nő testén, illetve a környezetében talált DNS-maradványok minden bizonnyal R. Szilveszterhez tartoznak.

A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves helybeli nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.