Túl jól nézett ki, ezért kirúgták egy angol tévétől a fiatal lányt, Emma Hulse-t

Forrás: Instagram/Emma Hulse -
kinézet kirúgás angol
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy napot töltött az angol tévénél Emma Hulse, állítása szerint azért rúgták ki, mert túl jól néz ki. 

Produkciós pozícióba jelentkezett egy angol tévéhez a 24 éves Emma Hulse, de már első napján kirúgták az állásából. A baj azonban az, hogy nem a munkájával, hanem a kinézetével volt gondja a főnökének, jelesül az, hogy túlságosan jól néz ki. „Modell vagy? Miért nem a kifutón vagy?" – ezt a kérdést tette fel a férfi Emmának, aki teljesen megrökönyödött.

Túl jól nézett ki, ezért kirúgták Forrás: Instagram/Emma Hulse

Elmondása szerint ugyan volt rajta rúzs, de egyáltalán nem volt kihívó sem a sminkje, sem az öltözéke. „Aztán elvette a számomat és azt javasolta, hogy igyunk meg egy italt" – tette hozzá a lány, akit kirúgtak, mire az irodából visszaért az asztalához. Az az üzenet fogadta, hogy már nem tartanak igényt a munkájára. „Sok cégnél dolgoztam, de eddig sehonnan nem küldtek el a kinézetem miatt" – számolt be csalódottságáról a lány. A cégtől azóta kirúgták azt a férfit, aki elbocsátotta a lányt - írja az iHeart.

Töltött fegyverrel kapták el a repülőtéren David Henrie színészthttp://www.life.hu/sztarok/20180912-toltott-fegyverrel-kaptak-el-a-repuloteren-david-henrie-szineszt.htmlA Disney Channel népszerű színészét, David Henrie-t a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren kapták el a biztonságiak, maikor töltött fegyvert találtak a csomagjában. A sztár közösségi oldalán kért bocsánatot. TV + Sztárok--Sarah Vaeth derékbősége 40 centi, szinte egész nap fűzőt viselhttp://www.life.hu/news/20180912-sarah-vaeth-derekbosege-40-centi-szinte-egesz-nap-fuzot-visel.htmlAz egyetlen dolog, amiben akadályozhatja a fűző, az a futás, egyébként minden tevékenységhez tökéletes - állítja Sarah Vaeth, akinek derékbősége mindössze 40 centi. News--Első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a Teréz körúti robbantás vádlottját, P. Lászlóthttp://www.life.hu/news/20180912-eletfogytiglani-szabadsagvesztesre-iteltek-a-terez-koruti-robbantas-vadlottjat-p-laszlot.htmlA Teréz körúti robbantás elkövetőjét életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték első fokon. Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat. NewsFotó: Mudra László - OrigoElőzetes letartóztatásba helyezték a Badacsonyban halálra vert borász támadóithttp://www.life.hu/news/20180911-elozetes-letartoztatasba-helyeztek-a-badacsonyban-halalra-vert-borasz-tamadoit.htmlEgy badacsonyi parkolóban pattant ki az a vita, amely halállal végződött. A gyanú szerint egy fiatal borászt két férfi vert halálra. A támadókat előzetes letartóztatásba helyezték. NewsThinkstockRabkórházban van a soroksári futónő feltételezett gyilkosahttp://www.life.hu/news/20180911-rabkorhazban-van-a-soroksari-futono-feltetelezett-gyilkosa.htmlRabkórházba került R. Szilveszter, az a férfi, akit a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsítanak. NewsThinkstockAutóbalesetben elhunyt a 20 éves focista, Krystian Popielahttp://www.life.hu/news/20180911-autobalesetben-elhunyt-a-20-eves-focista-krystian-popiela.htmlTragikusan fiatalon távozott az élők sorából Krystian Popiela labdarúgó: mindössze 20 évesen életét vesztette egy autóbalesetben. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.