Akár kihallgatás nélkül is zárulhat a vízilabdások ügye, akit nemi erőszakkal vádolt a 13 éves kislány

Szentendre nemi erőszak kislány vízilabda szexuális kapcsolat vízipóló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási indulatokat váltott ki a napokban annak a 13 éves kislánynak az ügye, aki azt állította, hogy szexuális viszonyt folytatott két vízilabdaedzőjével. Két pártra szakadt az ország: egyesek a kislány szüleit pocskondiázzák, mások a sportolók fejét követelik. Ám biztosat csak akkor tudhatunk, ha megvannak a kislány vizsgálatának eredményei.

A Bors úgy tudja a szentendrei vízilabdások ügyvédjeitől, hogy a rendőrség még egyiküket sem kereste meg, az állítólagos feljelentésről is a médiából értesültek. Azt mondják, a megkeresésre akkor kerülhet sor, ha megvannak a kislány nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatának eredményei. Ha a szakértők azt állapítják meg, hogy a gyermek nem szavahihető, akkor az eljárás véget is érhet, a rendőrök meg sem hallgatják az edzőket. Ebben az esetben a kislány családja panasszal élhet, amit az ügyészség bírál el.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy az igazságügyi szakértői vizsgálatok a kislány édesanyjának jelenlétében kezdődtek hétfőn. A Bors próbálta megtudni az eredményeket, de a gyermek ügyvédje napok óta nem elérhető.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.