Oszter Sándor felesége a hűtlenséget is megbocsájtotta

házasság hűtlenség szerelem Failoni Donatella féltékenység Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú ideig tartó udvarlást követően mondott igent Oszter Sándor színésznek Failoni Donatella 44 évvel ezelőtt. Tudta ugyanis, hogy a férfinek nem erőssége a hűség. 

Failoni Donatella zongoraművész 44 évvel ezelőtt mondott igent Oszter Sándornak. Hosszú udvarlás előzte meg a nagy pillanatot, hiszen tudta, hogy a színész nem a hűségről híres.

"Én eleinte nagyon féltékeny típus voltam, de nem hagytam, hogy ez a kapcsolatunk rovására menjen. Egyik éjszaka azonban nem jött haza, majd hajnalban arra keltem, hogy egy rózsaszállal a szájában kúszik be mellém az ágyba" - idézte a Dailoni donatella a Sorry magazinnak adott interjúját a Ripost.

Oszter Sándor felesége Failoni Donatella olasz zongoraművész Forrás: Facebook/Failoni Donatella

"Mielőtt kimondta volna, hogy megcsalt, inkább felkeltem, és csináltam neki reggelit. Elvégre mégiscsak hozzám jött haza, és őszintén szólva úgy állok hozzá, hogy amíg nekem hazudik, addig engem szeret. Viccesen úgy is mondhatnám: a boldog házasságunk titka a végtelen türelmem" - folytatta Oszter Sándor felesége, aki nem tudta férjével együtt megünnepelni a felmentést. Oszter ugyanis nem tudott elmenni a családi összejövetelre.

Rubint Rékának fáj, hogy lánya, Lara nem akar tornáznihttp://www.life.hu/sztarok/20181010-rubint-rekanak-faj-hogy-lanya-lara-nem-akar-tornazni.htmlRubint Réka legnagyobb szívfájdalmáról vallott egy konferencián: sajnálja, hogy Larát nem érdekli a mozgás. TV + Sztárok--Kulcsár Edinára kopasz fotója miatt kiakadtak a kommentelőkhttp://www.life.hu/sztarok/20181010-kulcsar-edinara-kopasz-fotoja-miatt-kiakadtak-a-kommentelok.htmlKulcsár Edina egy hajnövesztő szérumot reklámoz, az ehhez készült reklámforón pedig kopasz parókát visel. A képhez számos hozzászólás érkezett, a legtöbben megbotránkoztak rajta, hiszen a rákkal és más betegségekkel küzdők jutottak eszükbe. Szentesi Éva író, újságíró és rákellenes aktivista is bejegyzésben fejtette ki véleményét a kampányról. TV + Sztárok--VV Indián a Ninja Warriorban tér visszahttp://www.life.hu/sztarok/20181010-vv-indian-a-ninja-warriorban-ter-vissza.htmlVisszatér a képernyőre VV indán: a Ninja Warriorban próbálja ki magát. TV + SztárokOrigoEgymásba kapaszkodva állt a közönség elé Gregor Bernadett és volt férje, Szarvas Attilahttp://www.life.hu/sztarok/20181010-egymasba-kapaszkodva-allt-a-kozonseg-ele-gregor-bernadett-es-volt-ferje-szarvas-attila.htmlGregor Bernadett és volt férje, Szarvas Attila csak múlt héten jelentették be, hogy elváltak útjaik. Hiába azonban a szakítás, úgy tűnik, nem tudnak teljesen elszakadni egymástól. TV + SztárokOrigoRubint Réka szerint Schobert Norbi kegyetlenül őszintehttp://www.life.hu/sztarok/20181010-rubint-reka-szerint-schobert-norbi-kegyetlenul-oszinte.htmlRubint Réka nem csak magáról és követőiről, de Norbiról is beszélt egy konferencián. Elárulta, szerinte férje ma már megtanulta, hogy ne posztoljon első felindulásból, de régen kegyetlenül őszinte volt. TV + Sztárok--Karambolozott Détár Enikő és párja: totálkárosra tört az autójukhttp://www.life.hu/sztarok/20181010-karambolozott-detar-einko-es-parja-totalkarosra-tort-az-autojuk.htmlDétár Enikőnek és párjának durva autóbalesetben volt részük, de szerencsére személyi sérülés nem történt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.