Előkerültek Adolf Hitler orvosának feljegyzései

hipnózis Vakság orvos diktátor Adolf Hitler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Feltételezések szerint Adolf Hitler a kezelőorvosa hipnózisa miatt vált kegyetlen diktátorrá.

Előkerültek dr. Edmund Forster feljegyzései az I. világháború utáni időszakból. Ő volt az az orvos, aki Adolf Hitlert kezelte a háborúban elszenvedett balesete után. Mint ismeretes, a Führert gáztámadás érte, és egy időre meg is vakult.

A Daily Mail azt írja, Hitler úgynevezett hisztérikus vakságban szenvedett. Ebből próbálta hipnózissal kigyógyítani az orvosa 1918-ban. A kezelések után azonban Hitler teljesen megváltozott, olyan akart lenni, mint Isten.

Forster évekkel később döbbent rá, hogy mit tett. Amikor 1933-ban Hitler hatalomra jutott, öngyilkosságot követett el.

Adolf Hitler hipnózis hatására változott meg Forrás: AFP
Pataki Ági modellről is jelentettek a szocializmus idejénhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-pataki-agi-modellrol-is-jelentettek-a-szocializmus-idejen.htmlPornográf tartalmú jelentésekre számítottak azok, akik azzal bíztak meg valakit a szocializmus idején, hogy Pataki Ági manökenről jelentsen. Nem kapták meg a szaftos részleteket. TV + Sztárok--Survivor Vera kiakadt Jérémyre, mert neki adta a hátránythttp://www.life.hu/sztarok/20181030-survivor-vera-kiakadt-jeremyre-mert-neki-adta-a-hatrany.htmlVera szerint nem volt férfias döntés Jérémy részéről, hogy neki adta a hátrányt, azonban utólag Nóri is bevallotta, hogy ugyanígy döntött volna. TV + SztárokOrigoMegszólalt Pásztor Anna zaklatója a börtönbenhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-megszolalt-pasztor-anna-zaklatoja-a-bortonben.htmlA börtönben nyilatkozott Pásztor Anna zaklatója. A férfi kijelentette, soha nem akarta bántani az énekesnőt. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKizárták Kerényi Miklós Mátét a Ninja Warriorbólhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-kizartak-kerenyi-miklos-matet-a-ninja-warriorban.htmlKerényi Miklós Máté nekivágott a Ninja Warriornak, de a bemutatkozása nem úgy sikerült, ahogyan azt tervezte: kizárták a versenyből. TV + SztárokOrigoBoggie-t és kutyusát harci kutya támadta meg, az énekesnő kutyája nem élte túlhttp://www.life.hu/sztarok/20181030-boggiet-es-kutyusat-harcikutya-tamadta-meg-az-enekesno-kutyaja-nem-elte-tul.htmlEgy turistaúton sétált az énekesnő, Boggie a kutyusával, Palkóval és a zenekarral, amikor egy kerítés mögül kiszabadult harci kutya megölte Palkót. Az énekesnő védeni próbálta az ebet, de a nagytestű állat őt is megharapta. TV + Sztárok--Emilióval folytatja Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20181029-emilioval-folytatja-curtis.htmlNagy hírt jelentett be közösségi oldalán Curtis: a jövőben Majka helyett Emilióval folytatja. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.