Megfenyegette egy őrült rajongó Király Viktor szerelmét, Virág Anitát: testőrt fogadott az énekes

Forrás: TV2 -
fenyegetés rajongó szerelem testőr Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktor és szerelme boldog párkapcsolatban élnek, ám ez nem minden rajongónak tetszik.

Király Viktor többször esett már rajongók áldozatává: volt, amikor egy őrült nő a lakásáig követte, és a visszautasítás után betörte az énekes autójának minden ablakát.

Ezúttal azonban kedvesét, Virág Anitát szemelte ki egy féltékeny rajongó: megfenyegette, hogy ha elíséri Viktort közelgő koncertjére, akkor komolyan megbánhatja.

Király Viktor és Virág Anita Forrás: TV2

„Egy-két ember nehezen emészti meg, hogy boldogok vagyunk és ezért kitaláltak dolgokat, hogy megnehezítsék az életünket. Nemrég írtak Anitának, hogy nehogy eljöjjön velem egy koncertemre, mert baj lesz. Ekkor elgondolkoztunk, hogy talán jobb, ha otthon marad, de végül úgy döntöttünk, nem fogunk félelemben élni, szembenézünk bármivel, bárkivel. Szerződésben kötöttem ki mindig is, hogy a koncertjeimen a színpad mellett és az ajtónál is legyen egy-egy biztonsági őr. Ha fenyegető üzeneteket kapok, akkor pedig odafigyelek, hogy kettővel több biztonsági ember legyen a környéken. Anita, ha velem tart, én vigyázok rá, ha színpadon vagyok, akkor pedig a magyar kick-box bajnok barátom, aki egyben a sofőröm is”mesélte a Borsnak az énekes.

Bochkor Gábor nem tudja túltenni magát a szakításon Várkonyi Andivalhttp://www.life.hu/sztarok/20181116-bochkor-gabor-nem-tudja-tultenni-magat-a-szakitason-varkonyi-andival.htmlBochkor Gábor és Várkonyi Andrea 12 év és egy gyerek után döntöttek úgy, véget vetnek közös életüknek. Míg a csinos műsorvezető boldogabbnak tűnik mint valaha, a rádiós nem tudja túltenni magát a szakításon.TV + SztárokOrigoVV Zsuzsu ledobta a melltartóját a táncversenyen (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181115-vv-zsuzsu-ledobta-a-melltartojat-a-tancversenyen-18.htmlTáncversenyt rendeztek a ValóVilág-villa lakói. Erotikus táncot kellett bemutatniuk, ám Zsuzsu mindenki mást felülmúlt merészségben. TV + SztárokOrigoByeAlex azt akarja látni, milyen csúnyák a rajongói reggelhttp://www.life.hu/sztarok/20181115-byealex-azt-akarja-latni-milyen-csunyak-a-rajongoi-reggel.htmlKihívásra csábítja rajongóit ByeAlex, az X-Faktor egyik mentora. Közösségi oldala követőinek csúnya arcát akarja látni, ám azt egyelőre nem árulta el, hogy miért. TV + SztárokOrigoX-Faktor: Kurokava Taka a szikét cserélte mikrofonrahttp://www.life.hu/sztarok/20181115-xfaktor-kurokava-taka-a-sziket-cserelte-mikrofonra.htmlA szikét cserélte mikrofonra Taka, aki sebészként érkezett az X-Faktorba, majd egyenesen az élő show-ig jutott. Mint mondta, csak egy kis kikapcsolódásnak gondolta az egészet, de maga sem hitte volna, hogy bejut az adásba. Elmondta, hogy miért ment a kórházból a tévébe, valamint azt is elmesélte, pontosan mivel is foglalkozik a traumatológián.TV + SztárokOrigoPintér Tenya bocsánatot kért Fridátólhttp://www.life.hu/sztarok/20181115-pinter-tenya-bocsanatot-kert-fridatol.htmlPintér Tenya bocsánatot kért exétől, Fridától, azért, mert egy tévéinterjúban gyermekhez hasonlította a fiatal lányt. TV + SztárokOrigoKylie Jenner leszámolt a fekete hajjal: szőkére váltotthttp://www.life.hu/sztarok/20181115-kylie-jenner-leszamolt-a-fekete-hajjal-szokere-valtott.htmlKylie Jenner szeret átváltozni, így nem meglepő, hogy új hajszínt próbált ki: leszámolt a fekete fürtökkel. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.