Kevin Hart visszalépett az Oscar-gála vezetésének lehetőségétől, miután korábbi homofób bejegyzései miatt támadások érték a közösségi médiában. 

Csak februárban lesz az Oscar-gála, de már lezajlott az első botrány, ami a díjátadóhoz köthető. Az akadémia bejelentette, hogy Kevin Hart színész lesz a házigazdája az estnek, de a sztár máris lemondott a gála vezetésének lehetőségéről. Össztűz alá került ugyanis a színész, méghozzá azért, mert 2009 és 2011 között viccesnek szánt, homofób posztokat tett közzé a Twitteren. Azóta ezeket a bejegyzéseket törölte, és többször is elnézést kért már miattuk, de mivel sok támadás érte őt ezek miatt a közösségi médiában bejelentette, mégsem ő vezeti majd a gálát.

Nem Kevin Hart vezeti majd az OscartForrás: AFP

"Őszintén bocsánatot kérek az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) közösségtől a múltbeli érzéketlen szavaimért" - fogalmazott visszalépését bejelentve. Azt írta, nem akarja, hogy személye elterelje a figyelmet azokról a kiváló tehetségekről, akiket az Oscar-gálán ünnepelnek majd. Hozzáfűzte: az a célja, hogy összehozza az embereket, nem pedig éket verni közéjük.  A színész egyúttal a filmakadémiát is "szeretettel és elismeréssel" üdvözölte. Az Oscar-gálát szervező amerikai filmakadémia csütörtökön felkérte Hartot, hogy ismét kérjen bocsánatot. A színész ezt először az Instagram-oldalán elutasította, mondván, ezt a kérdést már lezárta, de a később megfogalmazott Twitter-üzenetben mégis újból elnézést kért – írja az MTI. Azt egyelőre nem lehet tudni, Kevin Hart helyett végül ki vezeti majd a díjátadót.