Pesák Ádám elárulta, miért szakítottak Janza Katával

Forrás: Mokka -
párkapcsolat Janza Kata Pesák Ádám szerelem szakítás karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két év után szünetre volt szüksége Pesák Ádám és Janza Kata kapcsolatának. Újra egymásra találtak, most pedig Pesák elmondta, miért kellett akkor egy kicsit egyedül lennie. 

Rövid időre különvált egymástól Janza Kata és 22 évvel fiatalabb szerelme, Pesák Ádám. Nem bírták egymás nélkül, ismét egy párt alkotnak, a színész most elmesélte, miért volt szükségük egy kis szünetre.

"Eleinte igenis bántott, hogy engem csak akkor vesznek észre, ha Kató is ott van, különben köszönésre sem méltatnak. Ő már egy legenda, mindenki körülzsongja. Nem irigy voltam én, egyszerűen sértette az önérzetemet, hogy keresztülnéznek rajtam. Egyszer a hátam mögött még Janzáné Pesák Ádámnak is tituláltak. Na, akkor bekattantam" – mondta a Nők Lapjának adott interjújában Pesák Ádám. A cikket a Blikk szemlézte. Ekkor érkezett el az a pont, amikor szünetre volt szüksége. Mint mesélte: az egójával volt a baj, nem a szerelmükkel.

Janza Kata és Pesák Ádám között már minden rendben van Forrás: Mokka

"Nagyon hálás vagyok Katónak, hogy akkor megállt, meghallgatott, megpróbált megérteni. Mert hiába tudtam, hogy ez természetes, hiszen még nagyon az elején vagyok, akkor végeztem a Pesti Broadway Musical Stúdióban, mégsem voltam képes megnyugodni. Férfiatlannak éreztem a helyzetemet" – fogalmazott Pesák Ádám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.