Hajdú Péter az igazi megtalálásra szánja a 2019-es évet

párkeresés házasság válás társkeresés szerelem Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két és fél éve éli a szinglik életét Hajdú Péter. Most elárulta, hogy válása után most kész megtalálni az igazit. Azt is elmondta, hogy milyen hölgy lenne álmai asszonya.

"Két és fél év elég volt rá, hogy eldöntsem magamban, milyen partnert szeretnék, és mára le is tisztult a kép" - kezdte a Ripostnak Hajdú Péter, akinek bár volt egy kapcsolata a válása óta, de mint mondta: még nem állt készen.

Most azonban úgy érzi, eljött az idő, ismerkedik, randevúzik, azt is elárulta, hogy nem minden estét tölt egyedül. "Előfordult már, hogy több kellemes estém is volt ugyanazon lánnyal" - nyilatkozta a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy milyen nő lenne álmai asszonya.

Hajdú Péter keresi az igazit Forrás: Instagram/Hajdú Péter

"Nem tagadom, nálam is a külső megjelenés a belépő, de az az igazság, hogy a szépség önmagában kevés. Nagyon fontos az intellektus, és persze a hasonló érdeklődési kör, illetve eleve kizáró ok, ha a lány és köztem kettessel kezdődne a korkülönbség évszáma" - mesélte.

Kétgyermekes családapaként az is fontos neki, hogy gyermekeinek ne okozzon nehézséget. "Ők érzékenyek, ezért nem szeretnék olyan hölggyel belevágni egy hosszú kapcsolatba, akinek van már gyermeke. Azt hiszem, az én gyerkőceim nem viselnék jól, ha az ő szobájukba valaki más költözne be" - mesélte Hajdú. Hozzátette: az is fontos, hogy a nő ne a szülői házból költözzön hozzá, legyen saját egzisztenciája.

ValóVilág 9: VV Reni érzéki hastáncot mutatott behttp://www.life.hu/sztarok/20190115-valovilag-9-vv-reni-erzeki-hastancot-mutatott-be.htmlVV Reni erotikus hastánccal kápráztatta el a királyi héten VV Lacikát.TV + SztárokOrigoZséda elegánsan dögös: imádják a rajongók – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190115-zseda-elegansan-dogos-imadjak-a-rajongok.htmlZséda legutóbbi fotójától is ámulatba estek a rajongók: elegánsan dögös az énekesnő. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoVasvári Vivien gyönyörű szerelmi vallomást posztolt a közösségi oldalárahttp://www.life.hu/sztarok/20190115-vasvari-vivien-gyonyoru-szerelmi-vallomast-posztolt-kozossegi-oldalara.htmlVasvári Vivien és Fecsó évfordulót ünnepeltek. Ebből az alkalomból a luxusfeleség egy megható posztot tett közzé a közösségi oldalán. TV + SztárokOrigoEldurvult VV Reni és Zsuzsu vitája – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190115-eldurvult-vv-reni-es-zsuzsu-vitaja-video.htmlArtikulálatlan üvöltésbe torkollott a villában VV Reni és Zsuzsu vitája. TV + SztárokOrigoRadics Gigi Lady Gagát is leköröztehttp://www.life.hu/sztarok/20190115-radics-gigi-lady-gagat-is-lekorozte.htmlRadics Gigi hamarosan Amerikába utazik, és nagyon izgatott, hiszen az ottani slágerlistán egyre csak tör előre a Moment című dala. TV + SztárokOrigoMeghan hercegné testvérét, Thomas Markle-t letartóztatták ittas vezetésérthttp://www.life.hu/sztarok/20190115-meghan-hercegne-testveret-thomas-marklet-ittas-vezetesert-tartoztattak-le.htmlIttas vezetésért letartóztatták Sussex hercegnéjének testvérét, Thomas Markle Jr.-t. A férfi összeveszett a párjával, mert a nő nem akarta abbahagyni a játékgépezést. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.