Robyn Fenty cég család visszaélés Rihanna per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Édesapja ellen indít pert az énekesnő, Rihanna. A férfi ugyanis visszaélt a vezetéknevével, kereskedelmi célokra használta jogtalanul.

Rihanna, születési nevén Robyn Fenty beperli az édesapját a vezetéknevének kereskedelmi célokra való jogtalan használatáért - írja a The Sun.

Az énekesnő szerint az apja azt a látszatot akarja kelteni, hogy köze van a szépségipari cégéhez, a Fenty Entertainmenthez. Ezt erősíti, hogy állítólag az apja 15 millió dolláros turnéról is tárgyalt a lánya nevében. Rihanna azonban ragaszkodott hozzá, hogy semmi köze a foglaláshoz.

2018-ban egy butikhotelre próbált üzletet kötni Rihanna nevének felhasználásával. Az énekesnő többször figyelmeztette az apját, Ronaldot, ezután folyamodott a perhez.

Rihanna bepereli az apját Forrás: Getty Images

Kása András az Exatlon Hungary versenyzője áramütést is túlélt márhttp://www.life.hu/sztarok/20190117-kasa-andras-az-exatlon-hungary-versenyzoje-aramutest-is-tulelt-mar.htmlNem mindennapi életet él az Exatlon Hungary versenyzője, Kása András. Családjának szeretné hazavinni a 20 millió forintos főnyereményt. Úgy tűnik, nem a verseny számára a legnagyobb próbatétel eddigi életében, hiszen autóbalesetet és áramütést is túlélt már. TV + Sztárok--VV Hunort nevezték ki a villa játék babájának apjává, de ő visszautasította a feladatothttp://www.life.hu/sztarok/20190117-vv-hunort-neveztek-ki-a-villa-jatekbabajanak-apjava-de-o-visszautasitotta-a-feladatot.htmlEgy játék babát vittek a villába, amelynek VV Adri lett az édesanyja, és VV Hunor az édesapja. A hírt a férfi nem fogadta túl jól. TV + SztárokOrigoKoholák Alexandráék spirituális központjában is gyógyulna Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20190117-koholak-alexandraek-spiritualis-kozpontjaban-is-gyogyulna-curtis.htmlCurtis spirituálisan is próbálná leküzdeni a függőségét, méghozzá Koholák Alexandráék központjában. TV + SztárokOrigoMeztelenül fotózták Hegyi Barbarát: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190117-meztelenul-fotoztak-hegyi-barbarat-foto.htmlHegyi Barbara, Jászai Mari-díjas magyar színművésznő egy jótékonysági adománygyűjtés miatt dobta le ruháit és lett egy naptárban Miss Október. TV + Sztárok--VV Adri megnevezte, kit visz ki párbajozni: VV Lacikára került a kendőhttp://www.life.hu/sztarok/20190117-vv-adri-megnevezte-kit-visz-ki-parbajozni-video.htmlVV Adrit választották a villalakók, neki kell párbajoznia. Szerda este pedig az is kiderült, kivel csap össze a szőke villalány.TV + SztárokOrigoHosszú Katinkát hidegen hagyja Shane Tusup golf karrierje: az Iron Lady édesapja is nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20190117-hosszu-katinkat-hidegen-hagyja-shane-tusup-golf-karrierje.htmlHosszú eltűnés után a napokban újra jelentkezett Shane Tusup és egy hosszú bejegyzésben mesélte el, mi történt vele az elmúlt hónapokban. Új célt tűzött ki maga elé: golf világbajnok szeretne lenni.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.