Biztonsági öv nélküli vezetésért figyelmeztette a rendőrség Fülöp herceget

Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Dan Kitwood -
Karambol rendőrség Fülöp herceg autóvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rendőrségi intésben részesült a brit uralkodó férje, aki alig két nappal ezelőtti súlyos autóbalesete után biztonsági övének becsatolása nélkül vezette új járművét.

Az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceget a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte a baleset még csütörtök este, amikor Land Rover terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval. A herceg maga vezette a Land Rovert, amely felborult. II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból.

Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi egyik utasának, egy 45 éves nőnek eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő pedig a térdén szenvedett vágásos sérüléseket. A Kia személyautóban utazott egy kilenc hónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg. Az idős herceg számára már másnap Sandringhambe szállítottak egy másik Land Rovert a királyi család garázsából, és Fülöp azonnal ismét a volán mögé ült.

Fülöp herceg a volán mögött Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Dan Kitwood

A két legnagyobb brit bulvárlap, a Daily Mail és a The Sun azonban olyan fotókat közölt, amelyen egyértelműen látszik, hogy az uralkodó férje elfeledkezett a biztonsági övről. A területileg illetékes Norfolk megyei rendőrség szóvivője szombat este – Fülöp nevének említése nélkül – közölte, hogy a rendőrök beszéltek „a gépjármű vezetőjével”, akit „megfelelően megfogalmazott tanácsokkal” láttak el a biztonsági öv becsatolásának fontosságáról.

Fülöp hercegre a baleset miatt – ha megállapítják felelősségét – további rendőrségi intézkedések is várhatnak. Az ütközés után kiadott rendőrségi közlemény szerint ugyanis a baleset körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják, és a hatóság „meghozza a vizsgálati eredménynek megfelelő intézkedést”. Fülöp szombaton kórházi kivizsgáláson esett át, és az orvosok megerősítették az előzetes szakvéleményt, amely szerint az edinburghi herceg nem sérült meg a balesetben. A baleset után mindkét autó vezetőjét, így Fülöp herceget is alkoholtesztnek vetették alá, de a szonda mindkét esetben negatív eredményt mutatott. A Buckingham-palota közleménye szerint Fülöp és a másik autó utasai kölcsönösen jókívánságaikat fejezték ki egymásnak.

A Kia megsérült utasa, Emma Fairweather azonban a Sunday Mirrornak azt nyilatkozta, hogy nem kapott bocsánatkérő tartalmú üzenetet a hercegtől, csak egy rendőr hívta fel, aki szó szerint beolvasta a telefonba az udvar üzenetét, ez azonban még nyelvtanilag is nehezen volt értelmezhető, és semmiképpen sem ért fel jókívánsággal, sem bocsánatkéréssel.

Fülöp és felesége, az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő is rendszeresen maga vezeti autóját, ha vidéken tartózkodnak és nem hivatalos programra tartanak. Mindkettőjüket rendszeresen lehet látni járművezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák – Windsor, Sandringham, Balmoral – környékén.
Így festett Szinetár Dóra 10 éve és így néz ki mosthttp://www.life.hu/sztarok/20190119-igy-festett-szinetar-dora-10-eve-es-igy-nez-ki-most-fotok.htmlSzinetár Dóra is beszállt abba a kihívásba, amely arról szól, hogy emberek mutatják meg 10 évvel ezelőtti és mostani önmagukat. TV + Sztárok--Három napig nem evett a fellépése előtt Kovács Katihttp://www.life.hu/sztarok/20190119-harom-napig-nem-evett-a-fellepese-elott-kovacs-kati-igy-van-jo-kondiban.htmlKovács Kati volt a múlt szombati Táncdalfesztivál 50+ egyik sztárfellépője. Az énekesnő nagy sikert aratott, és azt is elárulta, mit szokott tenni, illetve nem tenni a koncertek előtt. TV + SztárokOrigoMűvészi aktfotón Ördög Nóra: így látta ma reggel feleségét Nánási Pál http://www.life.hu/sztarok/20190113-muveszi-aktfoton-ordog-nora-igy-latta-ma-reggel-feleseget-nanasi-pal.htmlNánási Pál Az ébredés 50 árnyalata címmel osztott meg Ördög Nóráról fotót az Instagramon. TV + SztárokOrigoÁrpa Attila színészetről és rendezői munkáiról beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20190112-arpa-attila-szineszetrol-es-rendezoi-munkairol-beszelt-sztarportre.htmlA Sztárportréban ezúttal Árpa Attila mesélt a karrierjéről: a színészetről és a rendezői munkáiról. TV + SztárokOrigoRetró fotó került elő Nádai Anikórólhttp://www.life.hu/sztarok/20190112-retro-foto-kerult-elo-nadai-anikorol-horvath-greta-posztolta.htmlNádai Anikó 30. születésnapja alkalmával posztolt régi fotót az Instagramra egykori kolléganője, Horváth Gréta. TV + Sztárok--Úgy tudni, új barátnője van Pintér Tibornakhttp://www.life.hu/sztarok/20190101-uj-baratnoje-van-pinter-tibornak.htmlA Ripost úgy tudja, a két ünnep között intim helyzetben kapták lencsevére Pintér Tibort, amint vélhetőleg új szerelmét ölelgette, csókolgatta az Álomutazók előadásán. TV + SztárokOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.