Zámbó Árpy Zámbó Jimmy házasság szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halála előtt már megromlott Zámbó Jimmy házassága – állítja testvére, Zámbó Árpy. Azt is elárulta, hogyan hódította meg a lányokat a Király ifjúkorában.

Az általános iskola után a Zámbó fiúk a vendéglátás felé fordultak, itt már a lányok is felfigyeltek rájuk – derül ki a Bors cikkéből. A lapnak Zámbó Árpy, a Király testvére mesélte el, hogyan hódították meg a szebbik nem tagjait Jimmyvel.

„Édesanyánk szigorú, vallásos neveltetésben részesített bennünket, és nem nézte jó szemmel, ha lányokat hordtunk haza. Cinkotán volt egy kis házunk, bulik után általában oda vittük az aktuális partnerünket. Most már elárulhatom, volt olyan este, amikor több lányt vittünk magunkkal, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a társaságukban” – árulta el Zámbó Árpy.

Zámbó Jimmyről mesélte testvére, Árpy

Jimmy testvére azt is elmondta, hogy a Király második házassága nagyon szépen indult Edit asszonnyal, aki első felesége, Veronika szomszédságában lakott.

„Aztán a Jimmy halála előtti egy-két évben valami elromlott, elmúlt a szerelem, kihűlőben volt a kapcsolat, de a gyerekek összetartották a házasságát, ők szentek és sérthetetlenek voltak számára” – mondta a Borsnak Zámbó Árpy, aki azt is elárulta, testvére nem egyszer hűtlen volt a feleségeihez, de a híresztelésekkel ellentétben nem volt sem alkoholista, sem hirtelen haragú.

Rendszeresen kap fenyegetést a közösségi médiában Katalin és Meghan hercegnéhttp://www.life.hu/sztarok/20190129-rendszeresen-kap-fenyegetest-a-kozossegi-mediaban-katalin-es-meghan-hercegne.htmlHetente több órát tölt a kommentek törlésével a királyi család személyzetének azon része, akik a közösségi oldalaik kezelésével foglalkoznak. Az utóbbi időben ugyanis rengeteg fenyegető, szexista vagy épp rasszista üzenetet kap Katalin és Meghan hercegné. TV + Sztárok--Koroknyai Virág elárulta, hogy bántalmazta a volt párjahttp://www.life.hu/sztarok/20190129-koroknyai-virag-elarulta-hogy-bantalmazta-ot-volt-parja.htmlSikamlós témákkal teli videót készített az egykori szépségkirálynő és a népszerű író. Őszintén megnyíltak egymásnak, így derült ki, hogy Koroknyai Virágot bántalmazta egyik volt párja. TV + SztárokOrigoAz apját ért vádak miatt összeomlott Paris Jacksonhttp://www.life.hu/sztarok/20190129-az-apjat-ert-vadak-miatt-osszeomlott-paris-jackson.htmlParis Jackson teljesen összeomlott azután, hogy újabb két férfi vádolta meg apját, Michael Jacksont szexuális zaklatással. TV + Sztárok--A királyi család személyzete állítja: Harry herceg és felesége kezelhetetlen letthttp://www.life.hu/sztarok/20190129-a-kiralyi-csalad-szemelyzete-allitja-harry-herceg-es-felesege-kezelhetetlen-lett.htmlA pletykák szerint a brit királyi család személyzete egyre többet panaszkodik Harry herceg és Meghan hercegné miatt. Most az is kiszivárgott, hogy a 33 éves herceg rendkívül megváltozott, amióta megházasodott. TV + Sztárok--Vajna Timi megmutatta, hogyan nézett ki Andy Vajna 21 évesenhttp://www.life.hu/sztarok/20190129-vajna-timi-megmutatta-hogyan-nezett-ki-andy-vajna-21-evesen.htmlA gyászoló Vajna Timi egy régi fotót osztott meg elhunyt férjéről. Azt írta hozzá, ez a kedvenc képe. TV + SztárokOrigoEzért nem veszi el Tolvai Renit Kállay-Saunders Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20190129-ezert-nem-veszi-el-tolvai-renit-kallay-saunders-andras.htmlNyolc éve együtt vannak, mégsem kéri meg Tolvai Reni kezét Kállay-Saunders András. Az énekes elárulta, mi ennek az oka. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.