Minden ember máshogyan reagál a halál közelségére. Van, aki humorral, míg más keserűséggel gondol rá.

Gyilkosság vagy egyéb bűncselekmények miatt halálra ítéltek utolsó szavait szedte össze a Nuus. Lássuk, melyek ezek! 

Mary Blandy

Mary a jegyesétől kért varázsitalt, hogy az apja végre elfogadja a kapcsolatukat. Csakhogy a gonosz férfi titokban arzént kevert az italba, és az édesapa meghalt. A nőt felakasztották. Akasztásakor egy bő szoknyát viselt, és a halála előtt még egy furcsa kéréssel fordult akasztóihoz:

„Drága uraim, a jó ízlés nevében kérem önöket, ne akasszanak már engem túl magasra." 

John Bell 

John Bell mindössze 14 éves volt, amikor különböző bűncselekmények miatt kivégezték. Ezek voltak az utolsó szavai:

„Az úr kegyelmezzen nekünk! Minden ember, itt előttem, tanuljatok az esetemből."

Ezeket mondták a halálraítéltekForrás: Shutterstock

John Jenkins 

John Jenkins társával együtt ölt meg egy orvost. Halála előtti percekben is meg volt róla győződve, hogy helyesen cselekedett, rabtársaihoz fűzött beszédében hangsúlyozta, hogy a zsarnokokat ki kell végezni. És még ezt is hozzátette: 

„Hadd fogjon kezet önmagával minden gaztevő." 

Barbara Elaine Wood Graham 

A prostituált Barbara Elaine Wood Graham gázkamrában végezte, miután megölt egy idős asszonyt. Ő ezt mondta utolsó perceiben:

„A jó emberek mindig annyira, de annyira biztosak abban, hogy igazuk van..."