Szappanoperát kell forgatniuk a ValóVilág 9 játékosainak. A heti feladat teljesítése közben Rolinak és az azóta kiesett Adrinak csókolóznia kellett, ami igencsak hevesre sikerült.
Különös helyzetbe került a párbajozni készülő Roli és Adri a Való Világ 9 villájában. A játékosoknak szappanoperát kellett forgatniuk, ennek cselekménye pedig úgy hozta, hogy Rolinak és Adrinak csókban kellett összeforrnia.
A dolog pikantériáját adja, hogy már régóta kerülgetik egymást a villában, Roli pedig párbajra hívta Adrit, ennek ellenére a csók meglehetősen hevesre és élethűre sikerült. Azóta Adri már kiesett, hiszen elveszítette a párbajt, de ki tudja, talán kint még folytatódik a történetük.