Balázs Pali megvált a védjegyévé vált göndör hajától - Fotó

frizura dal haj Balázs Pali
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs Pali megvált a védjegyévé vált göndör tincseitől. Az énekes azt mondja, lezárt egy korszakot az életében.

Harmincöt év után fontos döntést hozott a népszerű énekes, szinte rá sem lehet ismerni Balázs Palira.

Az ötvenedik születésnapomon – az elmúlt év július 25-én – lezártam egy korszakot az életemben. Hálás vagyok a sorsnak, hogy átélhettem azokat a nagyszerű élményeket, amit az énekesi pályámtól és a közönségemtől kaptam huszonkét éven keresztül. Nagyobb zenei továbblépést álmodtam meg magamnak, mivel úgy érzem, hogy szerzőként és előadóként is van még bennem tartalék bőven a jövőre nézve. Számomra a 2019-es esztendő minden szempontból erről fog szólni. Új album, új zenei irány, új színpadi megjelenés. Épp a 18. lemezem stúdiómunkái közben merült fel bennem, hogy ezúttal a külsőségekben is tovább kellene lépnem. Úgy éreztem, annyira fiatalos, trendi slágerek születtek, hogy a hajam átalakítása is felmerült bennem. Bevallom, elsőre elég bizarrnak tűnt az ötlet, de másnap reggel, miután felébredtem, azt mondtam, végül is miért ne?" – meséli a zenész.

Balázs Pali új külsővel hódít Forrás: Migleci Tanja

Pali nem is tétlenkedett, az elhatározást tett követte, és amint elkészült a frizura, új időszámítás vette kezdetét az életében.

Azt hittem, lelkileg nem lesz ilyen könnyű elengednem a hosszú hajat. Harmincöt év hosszú idő, és ebből huszonhármat már országosan ismert előadóként töltöttem. Mégis gördülékenyen történt minden! Eddig csak szűkebb baráti körben mutattam meg az új fotósorozatot, de mindenkitől csak elismerő visszajelzést kaptam. Többek szerint az új image új dimenziót is jelent majd a pályafutásomat illetően."

A továbbfejlődés nemcsak a frizurán, hanem az énekes ruháin és – amint említettük – zeneiségében is felfedezhető. A készülő új dalok mögött komoly szakmai stáb áll, és néhány felvételt már szélesebb művészi körben is teszteltek. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, hiszen a visszajelzések alapján Pali kétségtelenül jó döntést hozott.

2019 minden szempontból az én évem lesz! Valentin-napon, február 14-én debütál az első dal a megújulás jegyében 'Majd holnap írok' címmel. Budapest belvárosában forgattunk hozzá egy látványos videóklipet. Amikor a tizenhét éves fiam meglátta a végeredményt, annyit fűzött hozzá, hogy van egy megérzése, de csak néhány hét múlva mondja el. Bízom benne, hogy egyre gondoltunk..."

VV Hunor és Sebestyén Ági az ágyban kötöttek ki a buli után: videó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190214-vv-hunor-es-sebestyen-agi-az-agyban-kotottek-ki-a-buli-utan.htmlNégy egykori valóságshow-játékos látogatott el a ValóVilág villába, és a buli olyan jól sikerült, hogy Sebestyén Ági VV Hunor karjaiban kötött ki. TV + SztárokOrigoOroszlán Szonja elárulta, miért érdemes hazajönnie Amerikából - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-oroszlan-szonja-elarulta-miert-erdemes-hazajonnie-amerikabol.htmlOroszlán Szonja elárulta, miért jönne haza nagyon szívesen Amerikából. TV + SztárokOrigoÍgy ünnepli a Valentin-napot Tóth Andi és Szabó Ádám - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-igy-unnepli-a-valentin-napot-toth-andi-es-szabo-adam.htmlTóth Andi és Szabó Ádám hatalmas szerelemben készülnek a Valentin-napra, de nem viszik túlzásba, hamarosan ugyanis sokkal fontosabb dolgot ünnepelnek. TV + SztárokOrigoEz a véleménye Rubint Rékának és Oroszlán Szonjának a dicséret erejéről - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190214-ez-a-velemenye-rubint-rekanak-es-oroszlan-szonjanak-a-dicseret-erejerol.htmlSztárok vallottak arról, mi a véleményük a pozitív megerősítésről, és egymás megdicséréséről. Rubint Réka ezt akkor is alkalmazza, ha nem olyan jó jegyet visznek haza a gyermekei. TV + SztárokOrigoMutatjuk, melyek voltak a legpikánsabb jelenetek a ValóVilág 9. szériájában (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190213-mutatjuk-melyek-voltak-a-legpikansabb-jelenetek-a-valovilag-9-szeriajaban-18.htmlA végéhez közeledik a ValóVilág 9. szériája, már csak négy játékos van versenyben a fődíjért. A végső hajrához közeledve összeszedtük, melyek voltak a legpikánsabb jelenetek a műsor ideje alatt. TV + Sztárok--Meztelenül enyeleg a fürdőkádban VV Vivien és Krisztián – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190213-meztelenul-enyeleg-a-furdokadban-vv-vivien-es-krisztian.htmlEgy igen merész felvételt töltött fel közösségi oldalára VV Vivien: a fürdőkádban áztatja magát, miközben kedvese, Krisztián a combját simogatja. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.