A Dal plágiumbotránya után most az egyik zsűritagot, Nagy Ferót vádolják dallopással. A Beatrice egyik nagy slágeréről terjesztik azt, hogy nem egészen a saját szerzeményük.

Plágium miatt kizárták Petruska Andrást A Dalbólami igazi lavinát indított el a közösségi oldalakon. Az egyik kommentelő például Nagy Ferót és a Beatricét is hasonló dallopással vádolja.

Nagy Ferót dallopással vádoljákFotó: Mudra László - Origo

„Sajnos van a zsűriben is olyan ember, aki más tollával ékeskedik, és ez talán még sosem derült ki, pedig a dal már lassan harmincéves. Kedves Nagy Feró, szerintem ezek szerint te is loptál!” – írta az egyik hozzászóló, aki meg is mutatta, szerinte melyik dalra hasonlít az Azok a boldog, szép napok című sláger, ez pedig nem más, mint az angol Gene Loves Jezebel együttes Motion of Love című száma.

Szigeti Ferenc, a Karthago együttes zenésze vannak egyezőségek a két szám között, de nem lehet feltétlenül tudatos plagizálásról beszélni. Felmerülhet a zeneszerzői utánérzés, amely tudat alatt előhozhat olyan dallamokat, amelyeket akár sok évvel azelőtt hallott valahol a szerző. „Kétségtelenül vannak nagyon hasonló részek: maga az induló tempó és a bevezető dob-basszus-gitár riff jellege, témája, hangsúlyozása. A verse és a bridge (átkötés a verse és a refrén között) énekdallama, ritmizációja ugyancsak erősen hasonlít. A refrének viszont teljesen mások, itt már egymástól eltérő dallamvilág található a két számban" – mondta a Borsnak a zenész. Természetesen Nagy Feró is reagált.

Hülyeség az egész! Nem loptunk semmit! Magyar viszonyok között a dal kiadására már csak '89-ben nyílt lehetőség. A dal ekkor már várta, hogy talán előbb-utóbb kiadják. A nótát már előtte is játszottuk. Vártunk a kommunista kúltúrfelelősök döntésére. Szerintem ez a kis alternativ zenekar hallhatta és lophatott belőle. Nem létezik, hogy mi lopott nótát adtunk elő valaha is! A gitárkíséretét Hirlemann Berci találta ki, el nem tudom képzelni, hogy elvett egy figurát, lehetetlen! Ha valaki lopott, akkor a másik zenekar volt. De én nem hallom benne a mi zenénket! Miért gondolja a rosszindulatú kommentelő, hogy mi magyarok lopunk dalokat! Marhaság! Kanye West amit lopott, az semmi????" - mondta Feró. 

Az Azok a boldog, szép napok szerzője, Hirlemann Bertalan is nyilatkozott a dologról. "Akkor az összes rock and roll, blues és minden plágium. Én nem tudok semmiről. Ez egy hülyeség. Az is lehet, hogy rólunk koppintották, hiszen a Beatricének nem is lehetett sokáig lemeze" - mondta.