Az Artisjus volt elnöke szerint Petruska András nem plagizált

Forrás: Petruska -
plagizálás Petruska András kizárás A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal döntőjéből szakértői vélemények alapján zárták ki Petruskát, ám egy másik szakember szerint nem plagizált a zenész.

A Dal döntőjéből szakértői vélemények alapján zárták ki Petruskát, ugyanis úgy ítélték meg, hogy plagizált. A zenész ezután közleményben tagadta, hogy lopott volna. „Le kell szögeznem, a szakértői véleménnyel a hangulati hasonlóság elismerése mellett továbbra sem értek egyet” – írta Petruska.

Petruska András mégsem plagizált? Forrás: Petruska

Most újabb közleményt tett közzé Facebook-oldalán a zenész, amely során egy szakértői véleményt is ismertetett, méghozzá Victor Máté elemzését, aki az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda korábbi elnöke volt. „

felhasznált zenei eszközök túl nagy számban térnek el egymástól ahhoz, hogy meggyőződéssel állítsam: nincs szó plágiumról”

Elkezdődött Pásztor Anna zaklatójának tárgyalásahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-elkezdodott-pasztor-anna-zaklatojanak-targyalasa.htmlPásztor Anna zaklatója a bíróságon azt vallotta, már nagyon megbánta korábbi tettét, amikor kést rejtve a cipőjébe ment koncertre, és elmondása szerint soha nem akarta bántani az énekesnőt. TV + SztárokOrigoCurtis beszélt Balázséknak a rehabilitációjáról: tényleg sporttal és vitaminokkal kezeltékhttp://www.life.hu/sztarok/20190221-curtis-beszelt-balazseknak-a-rehabilitaciojarol-tenyleg-sporttal-es-vitaminokkal-kezeltek.htmlCurtis elfelejtette, hogy Balázsékkal rádiós interjúja lesz, de kapott még egy esélyt. Ezúttal sikerült elérni, és őszintén vallott a rehabilitációjáról a rapper. TV + Sztárok--Dér Heni titokban költözött oda a pasijáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20190221-der-heni-titokban-koltozott-oda-a-pasijahoz.htmlDér Heni elárulta, szerinte felesleges túl sokat várni az összeköltözéssel. TV + SztárokOrigoAleska elárulta, annak idején rossz döntést hozott, amikor belevágott a pornózásbahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-aleska-elarulta-annak-idejen-rossz-dontest-hozott-amikor-belevagott-a-pornozasba.htmlAleska, azaz Sáfrány Emese, rájött, rossz döntést hozott akkor, amikor belevágott a pornózásba. TV + SztárokOrigoÍgy próbálja feldolgozni a gyászt Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilviahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-igy-probalja-feldolgozni-a-gyaszt-tahi-toth-laszlo-ozvegye-karaszy-szilvia.htmlInterjút adott Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoJaksity Kata nehéz helyzetbe került kirúgásával: egyedül neveli három gyermekéthttp://www.life.hu/sztarok/20190221-jaksity-kata-nehez-helyzetbe-kerult-kirugasaval-egyedul-neveli-harom-gyermeket.htmlJaksity Katát elbocsátották az ATV-től, ami miatt nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül neveli három gyermekét. Ugyan meglepte a csatorna döntése, de nem esett kétségbe. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.