Beri Ary elárulta, hogy részegen visszaadta annak a párnak a mozijegy árát, akik látták a Szerelem az utolsó vérig című filmet.
Beri Ary a Szerelem az első vérig című filmmel lett sikeres, és a '80-as évek tinibálványává vált, habár őt nem érintette túl jól a hirtelen jött ismertség. Erről beszélt most Joshi Bharatnak a színész, aki ma már inkább festőművésznek vallja magát.

„Engem így visszatekintve kifejezetten nem kívánt módon érintett a dolog” – mondta Beri Ary a népszerűségéről, és arról is elmesélt egy történetet, hogy mit csinált azokkal, akik látták a Szerelem az utolsó vérig című filmjét. „Mentem át egyszer a kompon, és mondta egy fiatal pár, hogy ők látták a Szerelem az utolsó vériget, én meg visszaadtam nekik a mozijegy árát” – mondta Beri Ary, akitől Joshi egyből megkérdezte, hogy miért tette ezt, ő pedig a következőt válaszolta: Nem tudom, be voltam rúgva” – mondta nevetve. Beri Ary arról is őszintén beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor sokat ivott, de soha nem volt alkoholista. Kilenc éve pedig már nem alkoholizál, és nem is dohányzik. Manapság festészettel foglalkozik, de a zenélését sem hagyta abba. Most olyan dalokat alkot, amelyekben ötvözi az elektronikus zenét az élővel.