Nem hívta meg a legjobb barátnőjét az esküvőjére, mert a nő megnagyobbíttatta a mellét

Forrás: Thinkstock -
mell esküvő mellnagyobbítás legjobb barát
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem hívta meg a legjobb barátnőjét az esküvőjére egy menyasszony, mert a nő nem sokkal a ceremónia előtt műttette meg a melleit.

Elképesztő történetet osztott meg egy nő az egyik internetes fórumon. Azt írja, már régóta vágyott arra, hogy megnagyobbíttassa a melleit, és végre sikerült elég pénzt összegyűjtenie rá, és őszre időpontot is kapott a műtétre. Elújságolta ezt a legjobb barátnőjének is, aki nem pont úgy reagált a jó hírre, mint ahogyan azt várta.

A barátnő ugyanis arra kérte, halassza el a műtétet, mert az nem sokkal az esküvője előtt lett volna.

Azt szerette volna, ha inkább utána műttetem meg. Meglepődtem, hogy ezt mondta, mert tudtam, hogy ez a tökéletes időpont, és tudnia kellett, hogy én is régóta vártam erre. Megkérdeztem, miért szeretné, ha elhalasztanám. Erre azt válaszolta, ő akar a legjobban kinézni az esküvőjén, és tart tőle, hogy mindenki csak engem nézne az új melleim miatt, és nem őt. Mondtam neki, hogy majd igyekszem olyan ruhát választani, ami egyáltalán nem kihívó, takarja a mellemet, de megsértődött, és ott hagyott..." – idézi a nő szavait a Mirror.

A kép csak illusztráció Forrás: Thinkstock
Szabó István lottónyertes életét megmérgezte a hatalmas vagyonhttp://www.life.hu/news/20190513-szabo-istvan-lottonyertes-eletet-megmergezte-a-hatalmas-vagyon.htmlTöbbször megjárta a börtönt, és alkoholista lett Szabó István, aki 60 évvel ezelőtt nyerte meg az 1 millió 240 ezer forintos lottónyereményt. Az akkor hatalmas vagyonnak számító összeget az utolsó forintig eltapsolta. News--Dokumentumfilm készült lengyel pedofil papokrólhttp://www.life.hu/news/20190513-dokumentumfilm-keszult-lengyel-pedofil-papokrol.htmlNagy érzelmi vihart okozott Lengyelországban a napokban megjelent Ne mondd el senkinek című film, amely a papok pedofil ügyeit mutatja be. NewsOrigoIdőjárás: figyelmeztetést adtak ki több megyére az ítéletidő miatthttp://www.life.hu/news/20190513-idojaras-figyelmeztetest-adtak-ki-tobb-megyere-az-iteletido-miatt.htmlAz ország több megyéjében számíthatnak ítéletidőre az ott élők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére adott ki elsőfokú és másodfokú figyelmeztetést. Somogy és Zala megyékben pedig fákat csavart ki az erős szél. News--Elfogták a történelem érettségi feladatainak kiszivárogtatójáthttp://www.life.hu/news/20190511-elfogtak-a-tortenelem-erettsegi-feladatainak-kiszivarogtatojat.htmlA középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáinak közzététele miatt indult nyomozásban a rendőrök azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetőjét.News--A kutatók szerint nem létezik a Loch Ness-i szörnyhttp://www.life.hu/news/20190508-a-kutatok-szerint-nem-letezik-a-loch-nessi-szorny.htmlSzakemberek állítják, a Loch Ness-i szörny csupán legenda: egy dinoszauruszról mintázhatták az élőlény képét. News--Madeleine McCann egy feltételezett gyilkosát hazugságvizsgálatnak vetnék aláhttp://www.life.hu/news/20190511-madeleine-mccann-egy-feltetelezett-gyilkosat-hazugsagvizsgalatnak-vetnek-ala.htmlA hazugságvizsgálat legnagyobb szaktekintélyének tartott Don Cargill megvizsgálna egy Martin Ney nevű férfit, akire már háromszor sikerült gyermekgyilkosságot rábizonyítani. Engedélyt kér a rendőrségtől, hogy kérdéseket tegyen fel neki Madeleine McCann eltűnésének ügyében. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.