Dunai hajóbaleset: elbúcsúztatták a Hableány legénységét

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Hableány legénység temetés Dunai hajóbaleset búcsúztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.

A szertartás során a folyóba engedték azt az urnát, amely a Hableány matrózának, Pethő Jánosnak a hamvait tartalmazza, míg a kapitány, Lombos László földi maradványait máshol helyezik örök nyugalomra. A baleset koreai áldozatainak emlékére is koszorút engedtek a vízbe. A búcsúztatásban 15 hajó vett részt, amelyek alakzatba rendeződtek a Margit híd és az Árpád híd között.

A Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatása Fotó: Mudra László - Origo

A központi szertartás a Halászbástya sétahajón zajlott. A hamvakat tartalmazó papírurnát a hajó harangjának megkondulását követően egy egyenruhás matróz engedte a folyóba. Ezután katonai tiszteletadás keretében három díszlövés is eldördült, majd a korábban felderítő katonaként szolgáló Pethő János emlékére elhangzott az „Il Silencio”. Végül már csupán a hozzátartozók részvételével tartottak búcsúztatót a hajón, Lombos László esetében egyházi, Pethő János esetében pedig polgári szertartás keretében.

A Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatója Fotó: Polyák Attila - Origo

A búcsúztatást hatalmas tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe. A búcsúztatón elhangzott, hogy Lombos László gyerekkora óta a hajós pályára készült. Bejárta a világtengereket, ám igazán a Dunán érezte otthon magát. Tapasztalt, határozott kapitány volt és gépészként fokozott figyelemmel kísérte a rábízott járművek műszaki állapotát. 58 évet élt.
Pethő János a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát, ám a víz mindig vonzotta. Tervei között szerepelt, hogy a hajóvezetői képzést követően, az ehhez szükséges szolgálati idő letelte után maga is kormányállásba áll.
A cég, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására.

A Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatója Fotó: Polyák Attila - Origo

A balesetben részes szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises pénteken a gyászszertartás alkalmából az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együttéreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival: "Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat."

A Hableány kapittányának és matrózának búcsúztatása Fotó: Polyák Attila - Origo

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast azonban még keresnek a hatóságok.

A Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatása Fotó: Polyák Attila - Origo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.