Kiderült, miből él most Vajna Tímea

TV2 interjú Andy Vajna Vajna Tímea anyagi gondok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 Tények Plusz című műsorának adott exkluzív interjút Vajna Tímea, aminek a második részét láthattuk ma. Andy Vajna özvegye elmondta, hogy miből van most pénze.

Könnyek között nyilatkozott Vajna Tímea. Mély fájdalommal él, amióta Andy Vajna januárban meghalt. Nagyon nehezen éli meg a hétköznapokat, anyagi gondokkal is küzd. Gönczi Gábornak azt mondta, hogy Andy nem készült fel arra, hogy ilyen hirtelen és korán fog elmenni.

"Minden úgy van kialakítva, hogy nem biztos, hogy egy fillérhez is hozzájutok" – mondta Timi. A kérdésre, hogy miből él most, elmondta, hogy Andy tárgyai közül többet eladott, a zongorát, lámpákat, mozirendszert; és a fánkboltból, ami most már úgy-ahogy megyeget, de nagyon nehezen indult, loptak a kasszából. A gyémántüzlet is elúszott, Andy mellett egy tolvaj volt. Timi hiába mondta Andynek, hogy ne üzleteljen ilyen emberekkel, nem hallgatott rá, és kölcsönadott.

Az interjú első részét itt nézheted meg:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.