Dunai hajóbaleset: az ügyészség fellebbez a kapitány letartóztatásának meghosszabbításáért

Forrás: MTI/Mónus Márton -
ügyészség Dunai hajóbaleset fellebezés letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ügyészség fellebbez a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán szállodahajó-kapitány letartóztatásának egy helyett három hónappal történő meghosszabbítása érdekében - tudatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-vel.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség korábban indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal - 2019. november 30. napjáig - hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban csak szeptember 30-ig rendelte el a letartóztatást. Ugyanakkor elutasította a védő óvadék iránti indítványát. A nyomozási bíró szerint továbbra sem biztosítható enyhébb kényszerintézkedéssel a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás befolyásolásának kizárása. A kerületi ügyészség álláspontja szerint azonban három hónappal indokolt meghosszabbítani a letartóztatást, mivel további szakértői vélemények készülnek és ezek eredménye alapján akár további tanúbizonyítás lefolytatása is szükséges lehet. A bizonyítás befolyásmentes elvégzése elsődleges érdek, amely az ügyészség szerint csak hosszabb tartamú letartóztatással biztosítható, emiatt fellebbeznek az elsőfokú végzés ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A május 29-ei dunai balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoport Fő utcai épületének folyosóján 2019. július 31-én. Segítségnyújtás elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, és július 29-én őrizetbe is vették a hajóskapitányt. MTI/Mónus Márton Forrás: MTI/Mónus Márton


Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok. A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsította meg a nyomozó hatóság.

A Viking Sigyn kapitányát június 1-jén letartóztatták, a bíróság azonban lehetővé tette, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön nyomkövető eszköz alkalmazásával. A legfőbb ügyész azonban a Kúriához fordult, és a legfelsőbb bírói fórum kimondta: törvénysértő volt az óvadék engedélyezése.

Július 31-én - miután segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztásával is meggyanúsították - a bíróság ismét elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.