fitneszverseny Oczella Eszter Miss Earth Hungary testépítő verseny testépítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fitneszversenyt nyert a korábbi szépségkirálynő, Oczella Eszter.

Oczella Eszter a Miss Earth Hungary 2016-os győzelmével szerzett magának ismertséget. A szépség azóta életmódot váltott, az edzőtermek lelkes látogatója lett és belefogott a testépítésbe. Kitartásának köszönhetően már fitneszversenyt is nyert. Hatalmas eredmény ez, hiszen csak tavaly december óta készül csak tudatosan versenyekre edzőjével.

Mindig is maximalista voltam, ebben a sportban pedig különösen. Akár hiszitek, akár nem, szinte rettegtem, hogy nem sikerül tartani az iramot, vagy akár csak ezüst/bronz érmes leszek. De azt hiszem ez a félsz, vagy nevezzük stresszfaktornak, volt az, ami még jobban vitt előre a felkészülésemben. Végig tudtam, hogy hatalmas a tét. De tudtam azt is, hogy első szezonos versenyzőként szinte kizárt, hogy profi kártyát nyerjek, hiszen mindenki hosszú évek kemény munkájával, és próbálkozások százaival éri el. Ennek ellenére valami miatt mégis úgy éreztem, hogy ha elég keményen dolgozunk ebben a 3 hónapban, akkor akár nyerek, akár nem, nem lesz hiányérzetem" – árulta el Eszter a Ripostnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.