Vegetáriánus volt, aztán megevett egy hamburgert, és minden megváltozott

hentes hamburger fordulat vegetáriánus vega
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vegetáriánus nőnek teljesen megváltozott az élete, amikor terhes volt a harmadik gyermekével, és  évtizedek után először kóstolt meg egy hamburgert.

A 49 éves Tammi Jonas a hetvenes években lett vegetáriánus, miután elolvasott egy könyvet, amely részletesen ismertette a gazdaságokban élő állatok rossz bánásmódját.

Bár a húsevéssel soha nem volt baja, évtizedekig nem fogyasztott húst, mivel sajnálta az állatokat. A háromgyerekes ausztrál anyukának egy hamburger változtatta meg az életét. Később heti egy alkalommal már fogyasztott marhát és bárányt, később pedig már a csirke és a sertés is felkerült az étlapjára.

A nő újabb szintre emelte a húsfogyasztását azzal, hogy férjével, Stuarttal rájöttek, hogy nemcsak saját hússzükségletüket tudják etikusan ellátni, de megélhetést is tudnak biztosítani a családjuknak, ha állattenyésztésbe kezdenek. Tammi és férje nem használnak káros vegyszereket, és gazdaságukban az állatok szabadon élhetnek.

Sertéstelepükön jelenleg ők nevelik humánus körülmények között az állatokat és maguk készítik el belőlük a hústermékeket, amikkel már 80 háztartást látnak el a környezetükben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.