Vádat emeltek a két dolgozó ellen, akik betegeket vertek a mozsgói szociális otthonban

Forrás: Shutterstock -
agresszió vádemelés szociális otthon beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazás ügyében.

A Szigetvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat két személlyel szemben, akik a szociális otthon lakóit bántalmazták – számolt be róla az ugyeszseg.hu.

A Baranya megyei szociális otthonban fogyatékkal élő személyekről gondoskodnak. A két vádlott az intézményben ápolói-gondozói feladatokat látott el.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A vád szerint a vádlottak egyike 2018 januárjában két gondozottat bántalmazott. Egyikük az esti lefekvés során nem találta a felsőruházatát, ezért a gondozó kiabálni kezdett vele, majd több alkalommal arcon ütötte. Ugyanezen időszakban egy másik gondozottat vitt fürdetni a vádlott, melynek során törölközővel és egy műanyag flakonnal többször megütötte a sértettet.

Az ügy másik vádlottja szintén 2018 januárjában fürdetett egy gondozottat, aki fogyatékossága folytán a vádlott felszólításainak nem tett eleget. Ekkor a gondozó dühösen kiabálni kezdett az ápolttal és több alkalommal megütötte.

A vádlottak cselekménye a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény 1 - 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.