Vitray Tamás és Kállay Bori már szóba sem állnak egymással

Fotó: Hirling Bálint [origo] -
házasság válás Vitray Tamás Kállay Bori kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Múlt héten az egész ország döbbenten állt a hír előtt, miszerint a legendás tévés, Vitray Tamás 87 évesen elválik feleségétől. Kállay Bori és Vitray 32 évig voltak házasok.

A múlt heti Story magazinban Vitray Tamás őszintén beszélt válásukról, Kállay Bori azonban szűkszavúan nyilatkozott a történtekről.

„A hír igaz, de nem szeretnék erről többet mondani, remélem, a másik félnek is lesz annyi esze, hogy ne mondjon semmit"

"Nem értem. A művésznő éppen olyan jól tudja, mint én, hogy az ilyesmi előbb-utóbb kiderül, legjobb, ha mi magunk adunk hírt róla. Az más kérdés, hogy a tényen kívül nincs mondanivalóm nekem sem.

Ez annyira magánügy, hogy még az úgynevezett közszereplők sem kötelezhetők magyarázkodásra. Igen, a hír igaz. Harminckét évnyi házasság után egyetértésben döntöttünk így.

Általában nem szoktam 87 évesen válni, de a sors másként rendelte. Nincs bennem gyűlölet, nincs bennem harag. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan"

- reagált felesége nyilatkozatára Vitray Tamás.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A Best információi szerint Kállay Borinak és Vitray Tamásnak sikerült mindenről megegyezniük, így már nem is beszélnek egymással. Míg a színésznő közös gödi házukban él, Vitray Budán bérel magának egy lakást, és az agglegények életét éli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.