András herceg nem mutatja jelét "semmiféle együttműködésnek" az Epstein-ügyben nyomozó hatóságokkal

Forrás: AFP/Lillian Suwanrumpha -
Jeffrey Epstein András herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Epstein-ügyön dolgozó amerikai ügyész szerint András brit herceg "nem mutatja jelét semmiféle együttműködésnek" az amerikai hatóságokkal, amelyek ki akarják hallgatni a néhai milliárdos szexuális bűncselekményei miatt.

Geoffrey Berman manhattani szövetségi főügyész hétfőn Jeffrey Epstein New York-i rezidenciája előtt tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy az ügyészség és az FBI megkeresték András herceg ügyvédjeit azzal a kéréssel, hogy kihallgathassák. Azonban úgy tűnik, hogy a herceg nem működik együtt - fűzte hozzá.

András herceg tavaly jelentette be, hogy visszavonul hivatalos uralkodóházi kötelezettségeitől az után, hogy ismét a figyelem központjába került a szexbotrány miatt. Egy nő ugyanis azt állította, hogy Epstein utasítására 17 éves korától többször is szexuális kapcsolatba került a herceggel.


Virginia Roberts Giuffre vallomásában azt állította, hogy 2000-ben Floridában ismerkedett meg Epsteinnel, aki körberepülte vele a világot, és arra kényszerítette, hogy egy sor idősebb férfivel folytasson szexuális aktust, köztük András herceggel, két amerikai politikussal, egy elismert tudóssal, pénzemberekkel és Alan Dershowitz ügyvéddel, aki jelenleg Donald Trump amerikai elnök védői közé tartozik az impeachment-eljárásban. A felsorolt férfiak mind tagadták a vádakat.

Forrás: AFP/Lillian Suwanrumpha


Giuffre szerint Epstein utasítására András herceggel három alkalommal kellett lefeküdnie, köztük egyszer Londonban, 2001-ben, Epstein barátnője, Ghislaine Maxwell lakásán.
András herceg és Maxwell is tagadták, hogy tudtak volna arról, hogy Epstein kiskorú lányokat ront meg és zaklat szexuálisan. András herceg arra hivatkozott, hogy azon az estén, amikor Giuffre szerint együtt voltak Londonban, ő éppenséggel a gyerekeivel pizzázott.
William Barr amerikai főügyész ígéretet tett arra, hogy hathatós nyomozást folytatnak az Epstein-ügyben, és mindenki ellen vádat emelnek, aki segített Epsteinnek. A pedofíliával és szexkereskedelemmel vádolt milliárdos tavaly nyáron végzett magával a cellájában, ahol tárgyalására várt. András herceg korábban nyilvánosan azt állította, hogy együttműködik a nyomozóhatóságokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.